szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

További 20 fővel csökkent az elbocsátandók száma - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden.

Megállapodás született a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a szakszervezetek között, aminek eredményeképp 20 fővel csökkent az elbocsátandók száma - közölte az MTVA. A közlemény szerint bővülnek a méltányossági szempontok, nő a segélyalap, ugyanakkor a sztrájkbizottság is feloszlik.

Az MTVA vállalta, hogy külön hangsúlyt helyez a méltányossági kérelmekről való döntésekben a nyugdíjra nem jogosult 58 év felettiek kérelmeire, és ugyancsak kiemelt helyen lesznek a méltányosság szempontjából a három, vagy több, illetve a tartósan beteg gyereket nevelők. A tárgyalások eredményeként több ponton is bővülnek az elbocsátásra kerülők juttatásai, amennyiben vállalják a közös megegyezést a munkáltatóval. A segélyalap összességében 31,6 millió forint lesz.

A csoportos létszámleépítésben érintettek száma így nem haladhatja meg a 195-öt.

Magyar Péter meg tudja csinálni! – átragasztották a nemzeti konzultációs plakátot Budapesten – fotó

Magyar Péter meg tudja csinálni! – átragasztották a nemzeti konzultációs plakátot Budapesten – fotó

Vonzóbbak a zöldárammal működő vállalkozások

Vonzóbbak a zöldárammal működő vállalkozások

Menczer azt mondja, ő úgy védi a közösségét, hogy lemegy a sárba

Menczer azt mondja, ő úgy védi a közösségét, hogy lemegy a sárba

Lakhatási válság: a kormánynak a Fidesz-fővárosért kellene aggódnia Budapest helyett

Lakhatási válság: a kormánynak a Fidesz-fővárosért kellene aggódnia Budapest helyett