szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vállalkozásokkal közösen működtetne új ösztöndíjrendszert Salgótarján önkormányzata egyetemisták számára. A tervek szerint tanulmányaikhoz akár havi ötvenezer forintot is kaphatnak a jövő mérnökei, amennyiben a diplomaszerzés után visszatérnek szülővárosukba.

Salgótarján vezetése az elmúlt hetekben a helyi ipari parkban működő cégek vezetőivel folytatott tárgyalásokat a kiemelt ipari zóna  lehetőségeiről. Kiderült, a precíziós termékeket előállító vállalkozások szakemberhiánnyal küzdenek – mondta az MTI-nek Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), a nógrádi megyeszékhely polgármestere.

Gyuró Imre, az évente 6,8 millió autóhangszórót gyártó MHG Kft. gyáregység-vezetője az MTI-vel közölte: a náluk folyó precíziós műszaki munkához a nógrádi oktató-képzőhelyekről nem kapnak megfelelő szakember utánpótlást. Az operátorokat és a műszaki értelmiséget így saját maguknak kell kinevelni vagy betanítani. A tervezett ösztöndíjprogram ezért is érdekes a számukra.

Mashimo Takeshi, az ablaktörlő-, ablakemelő és napfénytető-motorokat gyártó Mitsuba Kft. ügyvezető igazgatója közölte: mára kilábaltak az autóipart sújtó válságból, a cég új piacokat szerzett a Volkswagen-csoport autógyáraiban, ezért is fontos számukra, hogy több képzett mérnököt állítsanak a termelésbe. A fiatalok megtartását célzó ösztöndíjrendszer örömmel támogatják.

A gyárlátogatások tapasztalatait összegezve a város polgármestere elmondta: mivel mindenütt mérnököket keresnek, az állami Bursa Hungarica ösztöndíjon túl a város most olyan, részben saját forrásból biztosított ösztöndíj-rendszert dolgoz ki a cégekkel közösen, amely a salgótarjáni fiatalokat a mérnöki tanulmányaikban akár havi ötvenezer forinttal segíti, és amely garanciát jelent arra, hogy a diplomaszerzés után valós munkahelyeken eresszenek gyökeret a szülővárosukban.

A részleteket a következő hónapokban dolgozzák ki, szeptemberben várhatóan öt ilyen ösztöndíjassal indul a program. A polgármester hozzátette: mivel a szaktárcáknak stratégiai tervet kell készíteniük a vállalkozói zónák fejlesztési-, foglalkoztatási és adókedvezmény-lehetőségeinek kihasználására, ezt is a gazdaság helyi szereplőinek igényeihez igazítják  majd.

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?