szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén január-márciusban a bruttó átlagkereset 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nonprofit szektorban volt a legnagyobb, a versenyszéfrában a legkisebb a keresetek emelkedése a január-márciusi időszakban.

Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Nemzetgazdasági szinten a márciusi bruttó átlagkereset 229 691 forint volt a februári 222 503 és a januári 224 504 forint után.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 2,5 százalékkal nőttek a január-márciusi időszakban, a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 234 700 forintot kerestek.

A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 3,3 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése, az átlagkereset így 212 600 forintot ért el január-márciusban. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 300 forint volt.

A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 4,5 százalékkal, 205 000 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 464 300 forint. Ezt követte az információ és kommunikáció 436 900 forinttal, majd az energiaipar 379 400 forinttal.

A legkevesebbet, 146 000 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. A következő 161 700 forinttal a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, illetve 163 200 forinttal a humán-egészségügyi, szociális ellátás volt.

Január-márciusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint, az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kapott. A nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9500 forint juttatást kaptak ezen a címen.

A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – kereset az év első három hónapjában átlagosan 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a versenyszférában dolgozóké 3,1 százalékkal. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 3,2 százalékkal nőtt.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 3,9, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 4,2, a nonprofit szervezeteknél 5,4 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

Nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset a fizikai foglalkozásúaknál 103 100, a szellemi foglalkozásúaknál 193 000 forint volt.

Tényleg nem fogyasztunk elég fehérjét?

Tényleg nem fogyasztunk elég fehérjét?

Elúszott könyves milliárdok: végleg hoppon maradtak az Alexandra hitelezői

Elúszott könyves milliárdok: végleg hoppon maradtak az Alexandra hitelezői

Január első felében dönt a MOHU és az Energiaügyi Minisztérium az új lomtalanítási rendszerről

Január első felében dönt a MOHU és az Energiaügyi Minisztérium az új lomtalanítási rendszerről

Phil Collins az egészségéről: Úgy érzem, minden tartalékomat feléltem

Phil Collins az egészségéről: Úgy érzem, minden tartalékomat feléltem