szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Havi ötezer dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 1,1 millió forintot fizet puszta ágyban heverészésért az Egyesült Államok űrhivatala, a NASA. Így akarják tanulmányozni, milyen hatással van az emberi testre a súlytalanság.

A munka azonban nem a lusták álmainak valóra válása: hetven napot kell ágyban feküdni háton egyhuzamban, ráadásul a lábaknak magasabban kell lenniük a fej szintjénél, mert ebben a helyzetben a leghasonlóbbak a testet érő hatások a súlytalanság következményeihez.

A megbízatás nem 70 napos, hanem több mint három hónapos. Az alanyoknak a houstoni Johnson Űrközpontban az első két héten át mindennapi életvitelt kell élniük, hogy a tudósok vizsgálhassák testüket normál körülmények között. Ezután következik a 70 napos heverés, majd pedig kéthetes rehabilitáció.

A fekvős időszakban minden nap 16 órán át lesznek fényben az alanyok és 8 órát teljes sötétségben. Fekvés közben tévézhet, számítógépezhet, olvasgathat az alany, sőt ha akar, még látogatókat is fogadhat. Étrendjében csak annyi a megkötés, hogy az illető testtömege ne változzon. Tisztálkodás közben sem kelhet fel, ágyába kérheti a zuhanyoztatást.

Az alanyok csakis akkor és annyit mozoghatnak, amennyi testük tudományos vizsgálataihoz szükséges. Egyebek mellett csontritkulást, az izomtömeg csökkenését, a keringést - a vér mellett a nyirokrendszerét is -, az immunrendszer változásait tesztelik.

Az emberi testet nagyon megviseli a súlytalanság, a kutatókat leginkább a csontritkulás aggasztja, amely egy űrút hosszával egyre fokozódik.

A NASA már toborozza az alanyokat – írja a The Daily Mail című brit lap.

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Az időskor nem láthatatlan

Az időskor nem láthatatlan

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról