szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világon élő 5 és 17 év közöttiek 11 százalékának a játék és a tanulás helyett a munka tölti ki a napjait.

Mintegy 168 millió gyermekmunkás van a világban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) hétfőn közzétett jelentése szerint. A világon élő 5 és 17 év közöttiek 11 százalékának a játék és a tanulás helyett a munka tölti ki a napjait - derül ki a tanulmányból. A gyermekmunkások több mint felének olyan körülmények között kell dolgoznia, amelyek veszélyesek az egészségükre, illetve a testi épségükre. Ide tartoznak a veszélyes munkaeszközökkel végzett munka, az éjszakai, a földfelszín alatt vagy víz alatt végzett munka, valamint a szexuális kizsákmányolás.

A jelentésben ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy az elmúlt több mint tíz évben sikerült visszaszorítani a világban a gyermekmunkát. Az ILO 2000 óta készít felméréseket ebben a témában. Az évezred elejéhez képest mintegy harmadával, 78 millióval csökkent a gyermekmunkások száma.

Az ILO közlése szerint egyre több ország kötelezi el magát a gyermekek jobb munkajogi védelme mellett, többek között azzal, hogy kötelező alsó korhatárt vezetnek be a foglalkoztatásban vagy törvénnyel tiltják be a gyermekmunka legrosszabb formáit. A szervezet rámutatott, hogy még 2008-ban és 2009-ben, tehát a nemzetközi gazdasági válság idején is csökkent a gyermekmunkások száma. Ez azt bizonyítja a tanulmány készítői szerint, hogy a gyermekmunka csökkenése nem csak a gazdasági fellendüléstől függ, hanem attól is, hogy megvan-e a politikai akarat a visszaszorítására.

Az abszolút számokat tekintve Ázsiában és a csendes-óceáni térségben van a legtöbb gyermekmunkás, a százalékos arányt tekintve viszont Afrika Szaharától délre eső részében a legrosszabb a helyzet, ott minden ötödik gyereket dolgoztatnak. Az ILO rámutatott arra is, hogy a gyermekmunka nem csak a legszegényebb országokban fordul elő, sőt a legtöbb gyermekmunkás közepes nemzeti jövedelemmel rendelkező államokban él.

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára