Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A súlyos adókárosultból a kormány stratégiai partnerévé avanzsált áruházlánc trükkös módszert alkalmaz a létszámcsökkentésre.
Átszervezéssel csökkenti dolgozóinak létszámát a Tesco-Global Áruházak Zrt., holott a kormányzattal kötött stratégiai megállapodásban 2013-ra és 2014-re jelentős foglalkoztatás-bővítési szándékot jelzett előre. Ennek ellenére megteheti, hiszen az ünnepélyesen bejelentett megállapodások nem jelentenek garanciát a munkahelyek megőrzésére, csupán afféle szándéknyilatkozatok, amelyek jogi kötelezettségvállalást nem tartalmaznak – közölte a HVG-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Tesco megváltozott szándékai a cég eredményességének romlásával magyarázhatók: adózott eredménye négy év alatt 9,7 milliárdról 1 milliárd forintra apadt.
A Tescónál ezentúl kevesebben, kisebb pénzért, többet dolgoznak majd. Az okokról a HVG e heti számában olvashatnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.