Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
"Programozni, kódolni, ugyanis egyszerűen fogalmazva: fun" - avagy gimnazista lányokat tanítanak programozni a Perzi fejlesztői. Szerintük az alapokat bárki meg tudja tanulni, akinek van kitartása.
Ingyenesen tanítanák programozni a Prezi fejlesztői a gimnazista lányokat - derül ki a cég felhívásából. "Szeretnénk ha több lány döntene úgy, hogy műszaki vonalon kezdi meg egyetemi, főiskolai tanulmányait és egyre több lány lenne a jövő mérnökei között. Úgy gondoljuk, hogy ennek a legjobb eszköze az oktatás - ezért indítottuk el ezt a programot. A célunk az, hogy segítsünk a programozás, informatika iránt érdeklődő lányoknak a felkészülésben, szeretnénk motiválni őket, hogy bátran vágjanak neki ennek az útnak" - olvasható a honlapon.
Az oktatásra olyan gimnazista lányok jelentkezését várják, akiket érdekel a matematika és az informatika, illetve vállalják, hogy a március-május közötti alkalmak mindegyikén ott lesznek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.