Gyerekkoromban a szüleim nem engedték, hogy tévézéssel töltsem az időmet. Jól emlékszem, amikor anyám egyszer azzal kapcsolta ki a tévét, hogy az „a beszélgetések halálához vezet”, amiből persze nyomban egy húszperces vita kerekedett.

Noha megfosztottak a kis tévéképernyők bámulásától, annál gyakrabban nézhettem óriási vásznakon futó filmeket. Nagy rajongója voltam a westernnek, különösen a nagyszerű John Wayne főszereplésével készült alkotásoknak. Wayne filmjeinek emlékezetes képi pillanatai ellenére leginkább a Jake visszalő egyik mondata ragadt meg bennem:

„Kicsi a füled, de nagy a szád.”

Ez a mondat nagyszerűen összefoglalja az egyik legáltalánosabb emberi gyengeséget – kevéssé figyelni a másikra, de annál többet beszélni –, ezért jómagam is számtalanszor használtam már ezt a mondást.

Miért fontos az odafigyelés?

Jól emlékszem arra, amikor nyelvtanórán a tanárunk megmutatta, milyen remek anagrammát lehet alkotni a LISTEN (hallgat, odafigyel) szóból, amelynek betűi más sorrendbe rakva kiadják a SILENT (hallgatás) szót. Lelkes Scrabble-rajongóként felhívtam a figyelmet arra, hogy a betűkből az ENLIST (valaminek hívéül szegődik) szót is ki lehet rakni. Nagyon megmaradt bennem az ezt követő vita az osztályban, amelynek az volt a konklúziója, hogy ha többen „szegődnénk hívéül” a „hallgatás” tudományának az „odafigyelés” érdekében, akkor megdöbbentő mértékben javulhatna a tanulási képességünk, és jóval hasznosabban tölthetnénk az időt az iskolában.

Ez a vita akkor már talán túl kevés volt nekem, és meglehet, hogy túl későn jött, mivel ez után a nyelvtanóra után nagyjából egy évvel otthagytam a Stowe-t, hogy elindítsam saját folyóiratomat, a Studentet. Immár rajtam volt a sor, hogy a tanár szavait átültessem a gyakorlatba.

Arra a napra, amikor interjút készítettem John le Carré regényíróval – akinek 1963-as, áttörést hozó műve, A kém, aki bejött a hidegről nyomban bestsellerré vált –, úgy emlékszem, mintha csak tegnap történt volna. Miközben őrült gyorsasággal igyekeztem papírra vetni a gondosan összeállított kérdéseimre adott válaszokat, remegtem az idegességtől. Az interjúkra gyakran magammal vittem egy orsós Grundig magnetofont, aminek igazából csak annyi haszna volt, hogy profibbnak tűntem tőle, ugyanis a magnó hol működött, hol nem.

A feljegyzések ereje

Akkoriban alakult ki az a szokásom, amely végigkísérte az egész életemet: elkezdem egy kemény fedeles jegyzetfüzetbe feljegyezni a gondolataimat, a megfigyeléseimet és szinte minden érdekes dolgot, amit valaki tett vagy mondott. Az alatt a negyven-egynéhány év alatt, amióta az üzleti életben mozgok, nagy hasznát vettem ezeknek a feljegyzéseknek. Mára már több száz jegyzetfüzetet töltöttem meg. Nemcsak a mindennapokban használtam őket emlékeztetőként, hanem nagy pereinkben is.

Az odafigyelés remek képesség, ám tekintettel arra, hogy az átlagos emberi agy jellemzően csak kis százalékát raktározza el az adott időben jelentéktelennek tűnő kijelentéseknek és elképzeléseknek, e jegyzetek voltaképpen afféle memóriabankként szolgálnak számomra. A jegyzetelés szokásának elsajátítása tehát csodálatosan kiegészíti az odafigyelés képességét.

Jegyzetfüzetem segít például, hogy később ne feledkezzek meg kisebb problémák felvetéséről, például arról, hogy az egyik légitársaságunk valamelyik járatán ne forró, hanem hideg törülközőket osztogassanak. Számtalan esetben azonban ennél sokkal jelentősebb ügyekben is egészen váratlanul igen előnyös pozícióba kerültem, amikor a jegyzeteimre hivatkoztam.

Jellemző helyzet, hogy valaki például a következőket mondja: „Emlékezetem szerint a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, március elején megállapodtunk abban, hogy április végéig eljuttatjuk önökhöz a javaslattervezet szövegét.” Látni kellene a másik fél arcát, amikor a következő választ hallja tőlem: „Nos, nem így van, legalábbis a legutolsó beszélgetésünk során készített jegyzeteim szerint más a helyzet. Február 7-én, délután 3 óra 15 perckor megígérte, hogy legkésőbb március 31-éig teljes üzleti tervet adnak át nekünk.”

„Figyelj jobban, beszélj kevesebbet!”

Van egy történet, amelyet szeretek felidézni, amikor a jegyzeteléssel kombinált odafigyelés hasznosságát ecsetelem. A sztori az egyik beszédemhez kapcsolódik, amely nagyjából húsz évvel ezelőtt, Görögországban hangzott el. A közönség soraiban felfigyeltem egy okos és felkészült fiatalemberre, aki egymás után tette fel nekem kiváló kérdéseit, legtöbbször a légi közlekedéssel kapcsolatban. Nemcsak jó kérdései voltak, de a válaszaimat is feszült figyelemmel hallgatta, sőt ahhoz is volt bátorsága, hogy szememre vesse, ha valamelyik feleletemben nem tértem ki egy kérdés minden részletére. Briliáns hallgatóság volt, s tekintettel az „ügy” iránti fogékonyságomra, alapos jegyzetelése is imponált.

A nap végén megkérdeztem az egyik szervezőt, nem tudja-e véletlenül annak a fiatalembernek a nevét, aki olyan domináns szerepet töltött be a kérdések feltevésekor. Az járt a fejemben, hogy egy napon talán nekünk is dolgozhatna a srác. Kiderült, hogy az illető Stelios Haji-Ioannou, egy dúsgazdag ciprusi hajótulajdonos család sarja, és igen valószínűtlen, hogy éppen állást keresne. Nem sokkal később már tele voltak a nevével a brit híradások, amelyek az easyJet fapados európai légitársaság alapítójaként mutatták be.

Szeretem arra használni ezt a történetet, hogy tréfásan bemutassam, milyen hihetetlen előnyökhöz jutnak azok, akik a beszédeimet értő figyelemmel hallgatják, és közben gondosan jegyzetelnek. De a viccet félretéve, az odafigyelés és a jegyzetelés két olyan jó szokás, amely Steliosnak is bejött. Illetve, bocsánat, Sir Steliosnak; a királynő 2006-ban ütötte lovaggá a „vállalkozó szellem fejlesztésében végzett szolgálataiért” – meg persze a jegyzetelésért.

A Richard Branson által vezetett Virgin-cégcsoport a világ 50 országában van jelen, és több mint ötvenezer alkalmazottja van. A multimilliárdos Sir Richard Branson anekdotákkal tarkított könyvéből kiderül, mekkora jelentősége van üzleti sikereiben az odafigyelésnek, a nevetésnek és az élethosszig tartó tanulásnak. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.