Nem csak a gyorsételekről van szó, amelyek csábításának időnként engedünk. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar nagy üzlet manapság, a szupermarketekben vásárolt árucikkek gyakran tele vannak adalékanyagokkal, és a gyártásukkor inkább a profit, semmint a fogyasztó érdeke kerül előtérbe. Természetesen mi is egészséges, friss ételt szeretnénk fogyasztani, ám a magas árak és a kényelmi szempontjaink gyakran közbeszólnak.

Ezt a döntést előbb-utóbb mindannyian meghozzuk, amikor előrecsomagolt készételt vásárolunk, nem pedig friss alapanyagokat a piacról. De miért kellene emiatt bűntudatot éreznünk? Ha a lelkiismeretünk is közbeszól, akkor bizonyára valamilyen etikai kérdés lapul a hátterben. Felmerül a kérdés, hogy a szupermarketekben vásárolt élelmiszer egészséges és tápláló-e, vagy inkább káros a szervezetünknek. Értékekről beszélünk, ezért érthető, hogy bűntudatunk támad, amikor a könnyebb utat választjuk.

Vonakodó áldás

Mivel Epikurosz híres arról, hogy kiáll az öröm mellett, és kerüli a kellemetlenségeket, azt várnánk, hogy bármilyen ételt szívesen fogad, ami a legnagyobb élvezetet adja és a legkisebb macerával jár az elkészítése. Ha azonban tényleg megkérdeznénk, nem javasolná, hogy kedvünkre kényeztessük magunkat egy tányér ismeretlen összetételű finomsággal. Azt mondaná, hogy nyomós érv szól a készre gyártott étel mellett, mert például nem kell vesződnünk az elkészítésével, és azt is elismerné, hogy egyfajta bűnös élvezet rejlik az olyan ételek elfogyasztásában, amelyek károsak, de isteni finomak.

Másrészről azonban, mindig is azt vallotta, hogy a túlzás bármilyen esetben a remélt hatás ellenkezőjét eredményezi. A túl sok nehéz étel fogyasztása emésztési zavarokat okoz. A túl sok gyorsételtől pedig kövérek, pattanásosak leszünk, és felfújódunk. És noha a félkész ételek talán némi múló örömöt is nyújtanak, emellett valószínűleg nem táplálóak, és hosszú távon ártalmasak is lehetnek. Persze néhanapján kényeztessük magunkat velük, de ne váljon szokássá!

Harmóniában a természettel

Szinópéi Diogenésztől azonban ne is várjunk efféle jóváhagyást! Ő arra az egyszerű kérdésre redukálja a dolgot, hogy szerintünk mit jobb enni: egy cukorral, sóval és zsírral teli, tartósítószerekkel és színezőanyagokkal ízesített ételt, vagy pedig egy tál tápláló lencsét és salátát? Szerinte valóban ennyire egyszerű a kérdés. Az őseink nem is olyan régen még gyűjtögető-halászó-vadászó életmódot folytattak, nekünk pedig a természettel harmóniában kellene élnünk, és természetes étrendet tartanunk. Egyszerűen nem természetes annak a sok feldolgozott szemétnek a fogyasztása, amit kémiai anyagok koktélja fűszerez.

Harmincegynehány évesen természetesen meghalni?

A beszélgetést ezen a ponton udvariasan félbeszakítaná Abu Múszá Dzsábír ibn Hajján, aki Nyugaton az egyszerűbb Geber néven vált ismertté. Gyakorló orvosként, gyógyszerészként és filozófusként felvetné, hogy ebben az érvelésben az olyan szavak használata, mint „természetes” és „kémiai”, egy rakás tevetrágyával egyenértékű. Megfigyelte ugyanis, hogy néhányan belehalnak a „természetes”, ám mérgező növények, például a bürök fogyasztásába, így hát a puszta természetesség semmire nem jelent garanciát. Mint ahogy az sem szükségszerűen ártalmas, ha valamit ember készített: a betegeit számos olyan gyógyszerrel kezelte, amelyet a saját laboratóriumában állított elő.

Miért olyan jó hát a természettel összhangban élni? Fogalmazhatnánk úgy, hogy „természetes” harminc-egynéhány évesen meghalni (mert ez történt az őseinkkel), de hogy jó lenne? Ami pedig azt illeti, hogy a feldolgozott élelmiszerek tele vannak kémiai anyagokkal… a kémia tudományában végzett úttörő kutatásai megmutatják, hogy minden „kémiai anyagból” épül fel. A tiszta víz hidrogén- és oxigénatomokból áll, a természetben fakadó forrásvíz pedig egy rakás más ásványi és szerves kémiai anyag kombinációját is tartalmazza. Geber ezután elismerné, hogy a félkész ételek gyakran egészségtelenek, de nem azért, mert ember készítette őket, hanem mert felborult a bennük található jó és rossz összetevők egyensúlya.

Erkölcstelen luxus

Diogenész kelletlenül bár, de elfogadná az álláspontját, ám egy jottányit sem engedne abból, hogy harmóniában kellene élnünk a természettel. Lényegében halászó-vadászógyűjtögető ősök leszármazottai vagyunk, ezért nem az a természetes számunkra, ha tálcán kínálják fel az ételeket. Az a gond a virágzó társadalmakkal, hogy lustaságra sarkallnak; arra, hogy vegyük meg a készre gyártott ételeket anélkül, hogy belegondolnánk az előállításuk folyamatába. Nincs valami erkölcstelen abban a luxusban, hogy mással végeztetjük el a munkát, amíg mi kényelmesen degeszre tömjük magunkat, és mindez közben más emberek kárára történik? Diogenész Karl Marx támogatását kérné.

Káros a társadalomra

Marx azzal az érvvel venné át a szót, hogy talán egészségtelenek a feldolgozott ételek, de nem ez a fő probléma, hanem hogy a társadalom egészére nézve károsak, különösen a munkásosztály számára. Ezeknek a félkész ételeknek a gyártói, a burzsoázia, a munkásokat kihasználva a saját zsebét tömi. A szupermarketeket birtokló óriásvállalatok kihasználják a beszállítóikat, különösen a fejlődő országokban élő kistermelőket. Csak a pénz foglalkoztatja őket, és ők irányítják az alapvető szükségleteinket kielégítő élelmiszerek termelését, amelyeket pedig a szükségesség elve szerint kellene elosztani.

A félkész ételek megvásárlásával fenntartjuk a rendszert: a pénz a gazdag kapitalistákhoz kerül, akik munkára késztetik a proletariátust. És mihez kezdenek azzal a rengeteg pénzzel? Luxuscikkekre pazarolják, pedig a világ minden szegénysége megszüntethető lenne. A gazdag részvénytársaságok még gazdagabbak lesznek, így egyre több mezőgazdasági erőforrást kaparinthatnak meg, a génmódosított termények szabadalmaztatásával monopolizálják a termelést, amivel a munkások rájuk lesznek utalva.

Környezetbarát szempontok

Arne Naess szerint nem csak a munkásokat használják ki. Az állatokat kizsákmányolják, szenvednek a nagyüzemi állattartásban, a rovarirtók elpusztítják a rétek természetes élővilágát és a beporzókat, például a méheket, a monokultúrás gazdálkodás pedig megsemmisíti a biodiverzitást. A túlzott hús- és tejtermékfogyasztás ugyanakkor megnöveli a legelők iránti keresletet olyan területeken, amelyek növénytermesztésre alkalmasabbak volnának. Eközben a legelő állatok a globális felmelegedéshez hozzájáruló metángáz litermilliárdjait bocsátják ki, mi pedig ennek a rengeteg terméknek a szállítmányozásával időzített klímaválságbombát hozunk létre.

A természetet a céljaink elérése érdekében feláldozható eszköznek tekintjük, és kizsákmányoljuk a saját mohóságunk miatt. Talán Diogenésznek igaza volt abban, hogy a természettel összhangban kellene élnünk, nemcsak a saját, hanem minden élőlény érdekében.

A fenti cikk Marcus Weeks Mit tenne Nietzsche? című könyvének szerkesztett részlete.

Meggyőzhet-e bennünket Arisztotelész arról, hogy a kortárs művészet klassz dolog? Nem gáz, ha hiszek a homeopátiában? A kedvenc énekesemet elítélték családon belüli erőszak miatt. Letöröljem a dalait az okostelefonomról? Különböző korok legnagyobb elméitől kaphatunk tanácsokat ebben a filozófusokat és elméleteiket bemutató útikalauzban. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.