Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Idén januártól számos ponton változik az általános forgalmi adó szabályozása. A sertés áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökken. Ez vonatkozik mind az élősertésre, mind az egészben vagy félben, frissen, hűtve vagy fagyasztott állapotban lévő házi sertésre.
A törvénymódosítás tételesen bevezeti azt az Európai Bíróság ítéleteiben kimunkált lehetőséget, hogy az adóalany nem csak közvetlen vevője részére nyújthat az áfa rendszerében is elismert pénzbeli árengedményt, visszatérítést, hanem harmadik fél részére is. Így például a termék gyártója akár a végső fogyasztónak közvetlenül visszatérített összeggel is csökkentheti utólag adóalapját.
A törvény a vagyoni értékű jogokat is bevonja az áfa rendszerének tárgyi eszköz fogalmába. Így az arányos áfalevonást végző adózóknak a jövőben például szoftverekre, ingatlanok hasznosítási, haszonélvezeti jogára, és más vagyoni értékű jogokra is alkalmazniuk kell a tárgyi eszközökre vonatkozó 5-20 éves „figyelési időszakot”. Az új szabályozás csak a 2014-től szerzett jogokra vonatkozik kötelezően – a már korábban megszerzett jogok esetében az adóalany dönthet, hogy az új szabályokat kívánja-e visszamenőlegesen alkalmazni.
A magyar áfaszabályozás – az Európai Bíróság előtt jelenleg is vitatott – egyéni sajátossága, hogy a harmadik országba irányuló export áfamentességét határidőhöz köti: a terméknek 90 napon belül el kell hagynia az Unió területét. A módosítás gyakorlati megoldást kínál a későbbi kiszállítások áfakezelésére. A 90 napon túli kiléptetés esetében az eladó továbbra is áfás számlázásra és áfa megfizetésére lesz kötelezett. Ha azonban az értékesítéstől számított 360 napon belül a termék végül mégis elhagyja az Unió területét, az eladó a korábban kibocsátott számláját helyesbítheti, és a megfizetett adót visszaigényelheti.
Jövőre akkor sem kell majd önellenőrizni, ha a felek utólagosan úgy változtatják meg a szerződést, hogy a korábban megállapodott ellenértéket csökkentik, vagy például átalánydíjas megállapodásoknál az időszak végén megállapítják, hogy többet számláztak ki a tényleges fogyasztásnál/vásárlásnál.
A módosítás kiterjeszti az egyes mezőgazdasági termékek fordított adózására vonatkozó szabályok időbeli hatályát. A gabonafélék és olajos magvak vonatkozásában a fordított adózás 2018. december 31-ig hatályban marad.
Lehetővé válik nyugta elektronikus úton történő kibocsátása, és egyszerűsödik a belépőjegyek nyugtaként való alkalmazásának lehetősége is.
A legfontosabb változás az, hogy a sertés áfája januártól 27-ről 5 százalékra csökken.
(via NAV)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.