Minden csapatban vannak olyan emberek, akik mérgezik a munkahelyi légkört, és ez a termelékenység rovására megy. A probléma az, hogy ezek az energiavámpírok sokáig titokban fejtik ki tevékenységüket, és igen hosszú ideig tarthat, amíg lelepleződnek. Egy jó főnök azonban mindenre figyel, és akkor is képes a megfelelő döntést meghozni, ha nincs közvetlen kapcsolata a kútmérgező munkatárssal. Az alábbiakban egy amerikai üzleti magazin alapján foglaljuk össze a rossz kollégák három főtípusát. Figyelem! Az alábbiakat semmiképpen se vegyék túlságosan komolyan, inkább szórakoztató módon próbálják meg olvasni.

A hisztikirálynő

A hisztikirálynő úgy tekint az életére, mintha egy valóságshow főszereplője lenne. Imád titokban áskálódni, miközben nyilvánosan negédesen viselkedik a kollégákkal – de csak azokkal, akik alatta vannak a hierarchiában, merthogy a főnököknek nyíltan és fáradhatatlanul nyal. Különlegesen ritka tehetsége, hogy alig dolgozik, de ezt úgy tudja eladni a főnökeinek, mintha ő vinné a hátán az egész céget. Egyik hatékony stratégiája a munkaelkerülésre, hogy másokba köt bele, és így tereli el a figyelmet a saját pocsék munkavégzéséről. Okosan mindig csak egyetlen emberbe köt bele, általában a nála gyengébb személyiségekbe, és az apró hibákat felnagyítva addig szekálja őket, amíg elszabadulnak az indulatok. Ha viszont valaki kritizálni meri a munkáját, azonnal felrobbantja a hisztibombát, és személyesre veszi a figurát. Sírva és hápogva kéri ki magának, hogy aljas módon megtámadták, miközben ő az, aki aljas módon másokat támad. Megoldás: páros lábbal, azonnali hatállyal kirúgni a hisztikirálynőt.

Az áldozat

Az áldozat az egyik legkönnyebben észrevehető munkahelyi típus egy cégnél, mert örökké másokat hibáztat, és soha nem vállalja a felelősséget a tetteiért. A közvetlen kollégáinak folyamatosan panaszkodik, a főnökeitől pedig sűrűn kér bocsánatot. Mártírfejjel jár-kel a folyosón, az olyan egyszerű társalgási kérdésekre is, mint például "a hogy vagy?"-ra is félórás panaszáradattal válaszol, melynek lényege, hogy egyszer még bele fog betegedni a munkába, annyit dolgozik. Ha azonban megvizsgáljuk, hogy ki volt a legtöbbször betegszabadságon a cégnél, akkor tuti biztos, hogy az áldozat típus lesz a nyerő. Neki ugyanis nem szükséges tényleg betegnek lennie, hogy betegszabadságra menjen, az egyik erőssége éppen ez: pillanatok alatt kiismeri a munkahelyi rendszereket, és mindig megtalálja a kiskaput, hogy ne kelljen dolgoznia. Megoldás: páros lábbal, azonnali hatállyal kirúgni az áldozatot.

A lázadó

A lázadó az egyik legellentmondásosabb figura egy cégnél, mert elsőre nem lehet megmondani, hogy valóban független személyiségről van szó, aki egyébként kreatívan és jól látja el a munkáját, vagy pedig egy sima tökfejről, aki minden szabályt és előírást alapból elutasít. Egy főnök "jósága" abban áll, hogy a lázadozó kollégákról pontosan el tudja dönteni, hogy melyik típusba tartoznak. Természetesen ezt nem betű szerint kell érteni, hiszen ha például egy cégnél tilos a rövidnadrág viselése, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindkét lázadó típus rövidnadrágba fog bejönni péntekenként a munkahelyre. A probléma az, hogy a lázadó – mindegy, hogy melyik csoportba tartozik – hosszú távon nagyon rossz hatással van a munkahelyi légkörre, a kollégák moráljára, mert azt fogják érezni, hogy a főnök vele kivételezik. Megoldás: a főnöknek azt kell mérlegelnie, hogy mennyit nyer és mennyit veszít egy lázadó alkalmazásával a cége. Ha kreatív munkahelyről van szó, inkább előny a lázadó foglalkoztatása, ha nem kreatív a munkahely, inkább hátrány. Utóbbi esetben sajnos páros lábbal ki kell rúgni az illetőt.