Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kat Colenak diplomára sem volt szüksége ahhoz, hogy a nagykeblű felszolgálóiról híres Hooters pultjától – mindössze 26 éves korára – a cég alelnöki pozíciójáig jusson, ezt követően pedig egy másik multi lánc elnöki székét foglalhassa el.
Katrina Cole még tinédzserként jelentkezett a Hooters álláshirdetésére, ahol egy év alatt a pincérnőtő a konyhai kisegítőn át az üzletvezetőig gyakorlatilag minden pozíciót betöltött. Húszéves korában úgy döntött, hogy a karriert választja az iskolával szemben, amiben bizonyára az is közrejátszott, hogy az őt és két lánytesvérét egyedül nevelő édesanyja nem keresett eleget, így nagyban Cole fizetésére támaszkodtak, aki így kimaradt a főiskoláról. Mesterdiplomáját csak sokkal később, az után szerezte meg, hogy elvállalta a nemzetközi, főként péksüteményeket gyártó Cinnabon ügyvezetői tisztét 2010-ben – írja a Huffington Post.
Cole szerint a nem hétköznapi karrierút sokszor segítségére vált, mert bizonyos problémák felmerülésénél, ő olyan megoldásokat is számba vett, amik egy megszokott pedigrével rendelkező vezetőben fel sem merülnének. Karrierje során ugyanakkor nem csak azért kérdőjelezték meg képességeit, mert nem rendelkezett diplomával, de ráadásul szemtelenül fiatalon került vezetői pozícióba, egy olyan világban, ahol ha nem is példa nélküli a női vezető, azért jellemzően még mindig a férfiak dominálnak, akik aligha vesznek komolyan egy néhai Hooters pincérnőt.
Pedig Brian Bolton, a Portlandi Egyetem pénzügyi professzora által végzett kutatás szerint az alacsonyabb végzettséggel rendelkező vezetők nem teljesítenek rosszabbul, ha a vállalat részvényeinek az értékét és a profitabilitást vizsgáljuk, csak éppen nem szívesen vállalják fel azt a kockázatot, hogy egy „ismeretlent” vesznek fel, az egyetemi diploma egyfajta referencia. Cole azonban nemcsak, hogy nem teljesített rosszabbul, de felhasználta előéletéből fakadó előnyeit. Amikor a Cinnabon élére kinevezték, az eladások elég gyatrák voltak, mert a gazdasági válság miatt az emberek elkerülték a bevásárlóközpontokat és reptereket, amelyek köré a cég jellemzően boltjait nyitotta.
Cole szerint egy hagyományos háttérrel rendelkező vezető kevésbé hajlandó kívülről segítséget kérni, nem úgy ő: más vállalatokkal keresett partneri kapcsolatokat, hogy közös termékeket állítsanak elő, amelyek a másik cég érdekeltségeiben is a polcokra kerültek. Ilyen volt a Cinnabon kávé vagy a Cinnabon vodka. 2013-ra az ilyen „öszvér”- termékek eladásából a cég több mint egymilliárd dollárt kaszált, ma pedig a globális értékesítések 75 százalékát teszik ki.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.