Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Országos franchisepartneri hálózattal terjeszkedik az Elektro Outlet, a társaság vezetése a közeljövőben mintegy 30-40 egység csatlakozására számít. Európában is egyedülálló a kezdeményezés, hogy a műszaki outlet területén a franchise eszközeivel növeljék a piaci lefedettséget. A tapasztalatok szerint a szegmensben bőven van tartalék, a csatlakozók arra számíthatnak, hogy az induló befektetésük egy éven belül megtérül.
Franchisehálózat építését választotta terjeszkedésének eszközéül az Elektro Outlet – mondta a cég tulajdonosa. Fábián Csaba ismertette, ez a kereskedelmi módszer a vendéglátásban, élelmiszerpiacon, szépségápolásban vagy a divatiparban már régóta működik, a műszaki outlet terén azonban még Európában is egyedülinek számít.
Azért döntöttek a bővítés mellett, mert miközben a gyári garanciás elektronikai cikkek piaca szűkül, és a szegmens erősen telített, az outleteknél dinamikus a növekedés, évről évre akár 50-70 százalékos. A gazdasági helyzet miatt az emberek figyelme egyre inkább azok felé a cikkek felé fordul, amelyek tartósan az új ár 20-30 százalékával olcsóbban szerezhetők be, és a csomagolás sérülése, vagy minimális esztétikai, esetleg technikai hibájuk miatt olcsóbban értékesítik azokat.
Az Elektro Outlet |
A nem gyári garanciás termékek értékesítésével foglalkozó társaság 15 éve alakult családi vállalkozásként. A folyamatos fejlesztések nyomán ma az ország 7 pontján működnek áruházaik, a saját tulajdonú logisztikai központjuk Békéscsabán üzemel. A cég éves árbevétele 2010-ben haladta meg az egymilliárd forintot, 2011-ben 1,055 milliárd, 2012-ben és 2013-ban egyaránt 1,23 milliárd forint volt. |
A teljes magyar forgalom a műszaki termékek piacán mintegy évi 600 milliárd forint, ha az outlet ennek csak 1 százalékát teszi ki, akkor is hatmilliárdos piac vár arra, hogy a vállalkozók belakják, de erre csak becslések vannak. Az új franchisehálózatban befektetőként elsősorban azok jelentkezésére számítanak, akik fantáziát látnak a franchise kínálta lehetőségekben. Szükséges, hogy a tulajdonos ne csak online, hanem fizikai boltot is működtessen, ezeket a termékeket ugyanis a vevők szeretik személyesen megtekinteni, átvizsgálni. Az is megoldható, ha a tárgyalás megkezdésekor a vállalkozó még nem rendelkezik üzlethelységgel – részletezte Fábián Csaba.
A partnereknél, ahogy más láncoknál is, egységes arculatot alakítanak ki, hiszen a környezet, a bolt berendezése fontos a bizalom kialakításához. A kezdeti befektetés az üzlethelyiség méretétől is függ, három típusra dolgoztak ki kész üzleti modellt. Mindegyik esetben megtérül az induló befektetés a működés második negyedévében.
A folyamatos áruellátást garantálja, hogy ismert, nagy gyártókkal – például Siemens, Bosch, Daewoo, Indesit, LG, Samsung – állnak kapcsolatban, amelyek rendszeresen, nagy mennyiségben szállítják a fogyasztók által keresett termékeket. Az európai műszaki outletek piacát jellemezve a társaság tulajdonosa elmondta; Angliában, Németországban, Ausztriában és Lengyelországban nagy az érdeklődés az ilyen termékek iránt, míg van olyan keleti régió, amelyben szinte egyáltalán nem épült ki ez az értékesítési forma. Nem igaz az a közvélekedés, hogy csak a gyengébb anyagi körülmények között élők keresik az outleteket, itthon is szinte minden jövedelmi réteghez tartozó vásárlóval találkoznak – tette hozzá Fábián Csaba.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?