szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre több pótdíjat szed be a BKK, miközben kevesebb bliccelőt büntetnek.

Minden pótdíjrekord megdől a Budapesti Közlekedési Központnál: már hárman is voltak, akiktől egymillió forintnál több pótdíjat szedett be a cég. Ráadásul itt már nem csak fizetési ígéretekről van szó, ezek az összegek már be is érkeztek a BKK kasszájába, többségük végrehajtás után.

A valaha volt legnagyobb pótdíjbefizetés épp egy hete érkezett meg a céghez, valaki 1 241 530 forintot fizetett be egy összegben. A lista második helyezettje egy tavaly novemberi pótdíjazás, az alig tízezer forinttal maradt el az elsőtől. Rajtuk kívül még egyvalaki fizetett be egy összegben egymilliósnál nagyobb pótdíjat, tavaly decemberben 1 millió 168 ezer forintot tett ki ez a büntetés. A top 10-be kerüléshez legalább 486 ezer forintos pótdíjra volt szükség.

A BKK lett a második a magyar cégek listáján, ahol azt hasonlították össze, melyik vállalat adja be a legtöbb fizetési meghagyást. Az első helyen az egyik telefontársaság áll, bár azt a közlekedési társaság nem közölte, hogy pontosan melyik.

Azzal együtt azonban, hogy ennyire sok pótdíj érkezik be a BKK-hoz, egyre kevesebb bliccelőt büntetnek meg. A cég azt közölte: az elmúlt másfél évben nagyjából 80 ezer fizetési meghagyást, valamint mintegy 25 ezer végrehajtási eljárást indítottak. Tavaly összesen 254 ezer bliccelő fizetett utólag pótdíjat (ebbe nem számolták bele azokat, akik már a helyszínen fizettek), ami 60 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!