szerző:
HVG

A történet az izsáki polgármester vadászházáéra emlékeztet.

Uniós támogatásból két házat is felépített a budapesti iparkamara elnöke, Krisán László a felkapott etyeki szőlőhegyen, ám mintha a kötelező fenntartási időszakban sem akarna túl nagy üzletet csinálni a vendéglátóhelyekből. A szálláshelyeknek nincs honlapja, a turisztikai oldalak sem dobják fel.

Pedig a két épület felépítésére Krisán két cége 2013 és 2015 között több mint 70 millió forint uniós és állami támogatást kapott, igaz, erről a helyszínen semmilyen tábla nem tanúskodik, pedig a dotáció feltétele ez is.

A történet az izsáki polgármester vadászházáéra emlékeztet, amelyben Mondok József magát szállásolta el, és az uniós átmogatási cél ellenére nem nagyon hagyott lehetőséget arra, hogy ismerősein kívül más is élvezze a vendéglátásra szánt épület komfortját. Az izsáki vadászház is az EU vidékfejlesztési alapjából kapott támogatást, épp úgy, mint Krisán László cégei.

Az üzletembert ráadásul tavasszal éppen a Szőlőhegy Vendégfogadó Kft. ügyvezetőjeként választották meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, hogy végre rendet tegyen a köztestületnél, ahol több százmillió forint veszteséget mutattak ki a korábbi évek gyanús gazdálkodása miatt.

Krisán László ügyleteiről a HVG csütörtökön megjelenő számában olvashat.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Százmilliárdos monstrumként született meg Orbán Várkapitánysága

Százmilliárdos monstrumként született meg Orbán Várkapitánysága

Dzsudzsákék nagyot ugrottak a FIFA-ranglistán

Dzsudzsákék nagyot ugrottak a FIFA-ranglistán

8 százalékos béremelést kapnak az ápolók júliustól

8 százalékos béremelést kapnak az ápolók júliustól

Egy férfi és egy gyerek holttestét találták meg egy elsüllyedt autóban Nyékládházánál

Egy férfi és egy gyerek holttestét találták meg egy elsüllyedt autóban Nyékládházánál

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Július közepén kijöhet a börtönből az olaszliszkai lincselő

Július közepén kijöhet a börtönből az olaszliszkai lincselő