Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Hónapok óta elviselhetetlen a bűz a városban, a hatóságok vizsgálódnak.
"Az ablakokat sem lehet kinyitni, annyira büdös van" – idéztük a múlt hónap elején egy hatvani olvasó Indexnek elküldött panaszait. Most válságstábot tartottak a városban, amelyen kiderült, hogy többször is intézkedésre szólította fel a hatóságként eljáró járási hivatal azt a a céget, amelyre bűzforrásként gyanakodnak a városban, ám a határozatok ellen minden esetben fellebbezett a Hunviron Kft. – erről a heol.hu számolt be. Az önkormányzat, mint az elviselhetetlen levegő miatt szenvedő hatvaniak képviselője megpróbál a saját szakállára nyomozni, bűzcsapdákat helyeztek el a városban, amelyek egy későbbi eljárásban esetleg bizonyítékként használhatók majd. A polgármester eltökélt szándéka, hogy ha nem lesz meg rövid időn belül a "tettes", akkor kormányzati szintig viszi az ügyet.
A járási hivatal képviselője pedig azt közölte a szerdai válságtanácskozáson, hogy adott esetben korlátozhatják, valamint fel is függeszthetik a vétkes cég működését, ám azt, hogy a hatvani bűz melyik cégtől származik, csak a teljes körű vizsgálat és a bizonyításról szóló hatósági döntés után jelenthető ki. (képünk illusztráció)
Cikkünk megjelenése után Hunviron Kft, azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a cég
"1992 óta mindenkor a hatályos jogszabályok betartásával végezte és végzi tevékenységét. Cégünk érvényes engedélyek birtokában, az abban foglaltak szerint működik. Cégünk az elmúlt időszakban akkreditált céggel végeztetett olfaktometriás mérést (szagmérést), amely bizonyította, hogy a tevékenységünk szaghatásának hatásterülete lakott területet nem érint, így a több kilométer távolságra lévő Hatvan város belterületén érezhető bűzhatásért nem mi vagyunk a felelősek. Ilyen vizsgálattal rajtunk kívül tudomásunk szerint egyetlen más, Hatvan és Hatvan környéki cég sem rendelkezik.A bűzhatás forrásának kiderítése számunkra is fontos, melynek tisztázása azonban már nem a mi hatáskörünk."
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?