Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Alibaba inkább nem hoz létre egymillió munkahelyet az Egyesült Államokban.
A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az Egyesült Álalmokban – jelentette be a kínai cég társalapító elnöke. A Xinhua kínai hírügynökség által idézett Jack Ma azt mondta továbbá, hogy a Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmei háború húsz évig is eltarthat.
Az 54 éves, jövőre az elnöki tisztségből távozó Jack Ma emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly januárban Donald Trump amerikai elnökkel New Yorkban tárgyalt, cége részéről ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben közvetve és közvetlenül hozzájárul 1 millió új munkahely megteremtéséhez az Egyesült Államokban.
Akkor szinte baráti volt a két ország közötti kapcsolat, de ez mára megszűnt, ezért az Alibaba nem hajtja végre vállalását
– tette hozzá.
A világ 24. leggazdagabb, több mint 36 milliárd dollár vagyonnal rendelkező embere úgy vélte, hogy "a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború nem hónapok, vagy mondjuk két év alatt ér véget. Arra kell felkészülni, hogy húsz évig is elhúzódhat".
A kereskedelmi háború legújabb fejleményeként Washington bejelentette, hogy 200 milliárd dollárnyi kínai terméket sújt 10 százalékos pótvámmal szeptember 24-től. Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal.
Kína rendre a washingtoni döntésekkel megegyező ellenlépésekről döntött.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.