Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A japán atomenergiaügyi hivatal szerdán engedélyezte a fővárostól, Tokiótól északkeletre fekvő, 40 éves Tokai atomerőmű újraindítását.
A 2011. márciusi földrengés utáni hatalmas szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva. Az 1986-ban történt csernobili atomerőmű-baleset után a fukusimait tartják a második legsúlyosabb atomkatasztrófának.
Japánban akkor leállították mind a 48 atomreaktort, köztük az Ibaraki prefektúrában található tokait is. Ez utóbbinak a Japan Atomic Power vállalat az üzemeltetője, és ez az első olyan erőmű, amelyben károk keletkeztek, de most engedélyt kapott az újraindításra.
Az újraindítás azonban még évekig eltarthat, mert a biztonság növelését célzó fejlesztések nem biztos, hogy 2021-ig befejeződnek. Az üzemeltetőnek még a helyi hatóságok hozzájárulását is be kell szereznie. Ez azonban nem lesz feltétlenül egyszerű, hiszen a mostani engedély kiadásakor is többen tüntettek szerdán Tokióban az atomenergiaügyi hivatal épületénél, hogy ne adja meg az engedélyt az újraindításra.
Tokai az egyetlen olyan erőmű, amelynek reaktora novemberben lesz negyvenéves; ahhoz, hogy húsz évvel meghosszabbítsák az engedélyt, két felülvizsgálaton kell átesnie.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.