Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Heti kétszer Sevillába fognak repülni.
A Ryanair kedden bejelentette, hogy új járatot indít Budapestről Spanyolországba, nevezetesen Sevillába.
A járat jövő áprilisban indul, és hetente kétszer teszi majd meg az utat Budapest és Sevilla között.
A Ryanair a közleményében felidézte, Budapestről jövő nyáron Sevilla mellett az olaszországi Bariba és Cagliariba is fog repülni, valamint sűrítik a római járatokat is, hét helyett kilencszer repül majd a légitársaság az olasz fővárosba.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?