Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összeveszett a Keserű Méz nevű magyar sörmárka két megálmodója, emiatt most ugyanilyen néven két ital van forgalomban.
Megromlott Gyenge Zsoltnak, a Keserű Mézet főző sörmesternek és Bart Dánielnek, a márka megalkotójának viszonya, ezért előbbi most hamisítással vádolja az utóbbit – írja az Index. A lap Bart elmondásán keresztül mutatja be a történetet.
A cikk szerint Bart a forgalom után járó jutalékért cserébe hat éven keresztül szóbeli megállapodás alapján népszerűsítette az úgynevezett hopláger (magyar stílusú, klasszikus kisüzemi láger) típusú sört, amelyet Gyenge, a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa készített. Állítása szerint a sör minőségének gyengülésével kezdett megromlani a kapcsolatuk is, végül partnere felhívta, hogy a Keserű Méz főzése már ráfizetéses számára, ezért inkább nem gyártja tovább. "Válaszoltam neki, hogy rendben, ő viszont másnapra meggondolta magát" – magyarázta Bart Dániel, aki ekkor azt mondta, akkor vegye meg tőle Gyenge a márkát, mert ő tovább nem járul hozzá annak használatához.
Bart ugyanis két alkalommal is levédette a márkát, először 2011-ben a Keserű Méz szóösszetételt, majd tavaly ugyanezt a termék dobozán található rajzos képpel együtt. Ez utóbbi védjegybejegyzést támadta meg nemrég Gyenge. Arról, hogy kié a márka, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál zajlik vizsgálat.
A felek korábban próbáltak egyezkedni is, január óta azonban nem beszélnek egymással. Gyenge továbbra is főzi a Keserű Mézet, de nem ad jutalékot Bartnak. Bart erre válaszul két hete piacra dobta a saját Keserű Mézét, ám nem az eddig használt csatos üvegben, hanem dobozban, ugyanazzal a kreatívval. A sört a saját kocsmáiban árulja.
Az Index újságírója Gyengével is beszélt, ő azonban letiltatta az interjút. Csak annyit közölt, hogy a Keserű Méz sör védjegyoltalma jelenleg bírósági szakban van, aminek lezártáig nem szeretne az ügyben nyilatkozni. Korábban a Facebookon azt írta: "a mostani skandalum minden korábbi aljasságot felülmúl. Sörfőzdénk és talán az egész kisüzemi sörpiac legismertebb sörét tegnaptól hamisítják. Egy meglehetősen silány megjelenésű dobozban hozzák forgalomba ezt a fake terméket. Szeretném nyomatékosítani, hogy az eredeti Keserű Mézet továbbra is a Fóti Kézműves Sörfőzde gyártja, és ez a továbbiakban is így lesz."
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Elegük lett belőle, hogy nem találnak parkolóhelyet a környéken.