szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Új kártyarendszert vezet be a Budapest Bank, ezért két napra – most csütörtökre és péntekre – könyvelési és pénztári bankszünnapot tart.

A pénzintézet közleménye szerint az új rendszerre való átállás október 24-én, szerda 21 órától október 29-én, hétfőn 6 óráig tart. Ebben az időszakban egyes szolgáltatásaik időszakosan szünetelnek, ezért rendelték el csütörtökre és péntekre a szünnapokat.

Ez azt jelenti, hogy szerda estétől vasárnapig a bank telefonos ügyfélszolgálatán csak néhány ügyben tudnak majd segíteni az ügyfeleknek, ilyen például a bankkártyák letiltása vagy a készpénzfelvételi és vásárlási limitek módosítása.

Egyáltalán nem működik majd viszont az internetbank, a mobilalkalmazás, az SMS-en keresztüli és a Business Terminálon keresztül végzett ügyintézés. Nem lesznek nyitva a bankfiókok sem, és a pénzforgalom is szünetel majd.

A bankkártyájukat az átállás ideje alatt is a megszokott módon használhatják fizetésre és készpénzfelvételre ATM-eknél, szombat délután ugyanakkor – figyelmeztet a Budapest Bank – előfordulhatnak rövid ideig tartó, átmeneti kiesések ennél a szolgáltatásnál is. Csütörtöktől hétfőig SMS-értesítés sem érkezik a tranzakciókról.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Tech

Aki 170 ezer forintnál többet keres, nagyobb eséllyel bankol a telefonján

A hazai lakosság jelentős része még igényli a személyes kiszolgálást, ha pénzügyekről van szó. A Budapest Bank friss, reprezentatív felméréséből kiderült: a banki mobilalkalmazások egyelőre kiegészítő szerepet játszanak az eddig megszokott csatornák mellett, ugyanakkor jelentős lehetőség rejlik bennük, ha csak a potenciális felhasználók számát tekintjük.

Lavrov: Moszkva nem akar Európa szeszélyeitől függeni

Lavrov: Moszkva nem akar Európa szeszélyeitől függeni

Az iskolai zaklatás nem csupán a zaklató és az áldozat között történik

Az iskolai zaklatás nem csupán a zaklató és az áldozat között történik

Egy módszer, ami nem választja el a testet a lélektől

Egy módszer, ami nem választja el a testet a lélektől