Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Azokat büntették így, akik nem érték el a kitűzött értékesítési célokat.
A rendőrség azután szállt ki a céghez, hogy napvilágot láttak olyan felvételek, melyeken az alkalmazottak székhez kötözve valamilyen sárga folyadékot ittak, miközben befogták az orrukat. A kínai Facebookon, azaz a Weibon megosztott másik videón egy férfi látható, akit emberek vesznek körbe, és éppen megkötözik egy övvel – írta a BBC.
A csótányevésről a közösségi médiába kikerült posztok tanúskodtak. Az alkalmazottak screenshotokat is készítettek a menedzserek fenyegető üzeneteiről.
Mindkét büntetéssel azokat sújtották, akik nem érték el a kitűzött értékesítési célokat. Emellett állítólag egyeseket azzal is büntettek, hogy a vécéből kellett vizet inniuk, leborotválták a hajukat, vagy éppen ecetet kellett lenyelniük.
A cég két hónapja nem fizetett az alkalmazottainak, akik azért nem mertek szót emelni a kínzások ellen, mert féltek, hogy nem kapják meg a járandóságukat. A kujcsoui kivitelező cég három menedzserét 5-10 napra zárták börtönbe a helyi lap szerint.
Kínában nem ritka, hogy a cégvezetők „szokatlan” módon büntetik vagy ösztönzik az alkalmazottaikat; előfordult már, hogy az alkalmazottakat egymással verették meg, vagy közúton kellett végigkúszniuk, esetleg szemeteseket csókkal illetniük.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.