„Ha az orvos operációt végez egy nemesemberen, és ezzel a nemesember halálát okozza, vagy ha a szemüreg műtétje során a beteg elveszti a látását, vágassék le az orvos egyik karja” – Hammurápi babilóniai király közel négyezer éve kőbe vésett törvénykönyvében így fogalmazta meg a történelem első, írásban megmaradt minőségbiztosítási szabályát.
Egyiptomban a fáraók bebalzsamozása zajlott szigorúan meghatározott szabványok szerint, s végül az egész folyamatot figyelemmel kísérő főellenőr igazolta pecsétjével, hogy az istenkirályt felkészítették a túlvilági utazásra. A Római Birodalomban mintegy száz, különféle termékek előállítására vonatkozó írásos szabványt tartottak számon, s bár a kora középkor jelentős kulturális visszalépést jelentett Rómához képest, a minőség iránti vágy akkor is tovább élt. Több templomépítésnél például az állványok eltávolítása előtt a főhajó közepére állították az építőmestert: ha valamit elszámolt vagy elrontott, az életével fizetett a hibáért.
Míg a középkori céhekben nem volt szükség külső minőség-ellenőrzésre – a pályájukat tanoncként kezdő tagok folyamatosan tanultak, s mestervizsgán kellett számot adniuk a tudásukról –, a manufaktúrákban, majd az első gyárakban már különvált a termelés és az ellenőrzés. A munkamegosztás miatt az alkalmazottak csupán részfeladatokat láttak el, és már nem is voltak olyan jól képzettek, mint a céhmesterek. A manufaktúrákban és a gyárakban a beérkező alapanyagokat és a végtermékeket is ellenőrizték, ám az egymástól független üzemek nem feltétlenül bíztak meg egymásban, így maguk is megvizsgálták a mástól vásárolt, náluk alapanyagnak számító termékeket.
A XVIII. század elején az újító orosz cár, Nagy Péter állított össze sajátos hangú minőségirányítási rendszert, miután felháborította, hogy a tulai fegyvergyár használhatatlan fegyvereket és lőszert sózott a hadseregre. A tulajdonost, Kornyila Beloglazovot megkorbácsoltatta és többéves kényszermunkára ítélte, a gyárba pedig állami alkalmazásban lévő minőségellenőröket küldött, akik éjjel-nappal figyelték, rendben folyik-e a gyártás. „Az új tulajdonos, Nyikita Gyemidov minden használhatatlan puska után kapjon 25 korbácsütést, a főellenőrt pedig addig üssék, amíg eszméletét nem veszíti” – parancsolta a cár.
A brit uralkodóház egyik hivatalos szállítója a londoni Ede&Ravenscroft szabóság. A címke kötelez
A minőség-ellenőrzés és -irányítás a modern gyáripar kialakulásával indult valóban gyors fejlődésnek. Az üzemekben – ahol a hatalmas mennyiség miatt már nem lehetett valamennyi elkészült terméket ellenőrizni – megjelentek a külön minőség-ellenőrző osztályok (meo), ahol a munkatársak a többezres gyártási sorozatokból kiemeltek néhányat, s azok bevizsgálásából vontak le matematikai alapú statisztikai következtetéseket. Ebben a korszakban zajlott le a minőségirányítás egyik legfontosabb változása: már nem a vétkesek megbüntetése volt a fő cél, hanem a gyártási folyamatok hibáinak felismerése, illetve a selejt megelőzése. A meósok elkezdték megfigyelni a gépeket, s rájöttek például arra, hogy a présszerszámok kopása miatt nő a selejt aránya. Azt is felismerték, hogy a hibák túlnyomó többsége néhány gépen, illetve néhány termelési szakaszban keletkezik, az általában hibamentes gyártási szakaszokra felesleges időt és pénzt pazarolni.
A másik nagy változás az egyes iparágakra vonatkozó, illetve általános minőségbiztosítási szabványok kidolgozása volt. Ennek az volt a célja, hogy a megrendelők megbízhassanak a minőségbiztosítások rendszerében részt vevő beszállítókban, s így megspórolhassák a drága és párhuzamos ellenőrzési láncokat.
Fazekas István
A szabványokat kidolgozó legnagyobb nemzetközi tömörülés, a genfi székhelyű Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 1947-ben alakult meg, s mára 161-re nőtt a munkájában részt vevő államok száma. Az ISO ugyan már 1951-ben közzétette első szabványait, ám a minőségbiztosítással és -irányítással foglalkozó csak 1987-ben jelent meg: ez volt a sokat emlegetett ISO 9000. Amely után jött a többi különféle minőségbiztosítási és irányítási szabvány, köztük a leggyakrabban alkalmazott ISO 9001-es.
Az általánosan, azaz nemcsak az iparban, hanem a közigazgatásban, a kormányzatban vagy akár a nonprofit szektorban is alkalmazható ISO 9000 szabványsorozat a Nagy-Britanniában az 1970-es évek végén kidolgozott BS 5750 szabványon alapult. Az egységes brit minőségügyi rendszert az után alkották meg, hogy egy néhány évvel korábban készült tanulmány megállapította: a nem megfelelő minőségű termékek okozta kár eléri a szigetország GDP-jének a 10 százalékát. Az ISO 9000 szabványcsaládot az Európai Közösség is átvette, Magyarország pedig 1991-ben MSZ EN 29000 néven ismert szabvány alapján kezdte el alkalmazni.
A minőségirányítás rendszerében a munkafolyamat valamennyi résztvevője előre kidolgozott és jóváhagyott utasítások alapján végzi a tevékenységét, a munkaadó pedig szavatolja, hogy a munkavállaló jóváhagyott eszközökkel dolgozik. A munkafolyamatokat állandóan megfigyelik, s az eredmények ismeretében továbbfejlesztik a szabályozást. A minőségbiztosítás egyik legfontosabb eleme az állandó dokumentálás, az egyik fő jelmondat szerint amit nem dokumentáltál, az meg sem történt.
AZ ISO-szabványok után jöhet el a teljes körű minőségirányítás (TQM) korszaka. Míg az ISO 9000 egy olyan vállalati alrendszer, amely a különféle szervezeti egységek munkájának koordinálásával szavatolja az állandó jó minőséget, a TQM inkább egy olyan vállalatirányítási filozófia, amely folyamatosan támogatja a fejlődést. A TQM térnyerésének hátterében az élesedő piaci verseny áll: a minőség már egyre inkább alapfeltétele a termék vagy a szolgáltatás eladhatóságának, s további fejlődést csak úgy lehet elérni, ha az egész szervezet tevékenységét a minőségcentrikusság jellemzi. A TQM abban is különbözik az ISO-rendszerektől, hogy ott nincs kívülálló tanúsító, a vállalat vezetői – akik beindították és működtetik a TQM-et – önállóan értékelik az elért eredményeket.
