Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A földi kiszolgálók elégelték meg, hogy keveset keresnek.
Sztrájkra készül a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet, miután több hétig tartó tárgyalás után sem sikerült megegyezni a Malév Ground Handling vezetésével. Az érdekképviselet elnöke az Mfor.hu-nak azt mondta, 2011 óta most először készülnek sztrájkra, mivel bár az elmúlt 3-4 év erőteljes növekedést hozott a hazai légi forgalomban, a dolgozók bére hosszú évek óta alig változott: a Malév GH Zrt.-nél 2013-2014 táján 25 százalékkal csökkentek a bérek. Akkor a fizetések későbbi rendezésére, emelésére ígéretet tett a cég, ám ez a vezetőség cseréje után sem történt meg. Csorba Attila szerint ez a sztrájk egy segélykiáltás, mivel annyira alacsonyak a munkabérek, és olyan méreteket öltött a dolgozói elvándorlás, hogy nem maradt más eszközük.
Követeléseik között szerepel:
Csorba Attila elmondta, másfél hónapja zajlanak az egyeztetések, de eddig nem sikerült megegyezésre jutni. A 15 százalékos béremelésből semmiképpen sem akarnak engedni, mivel ez lehet az első lépés, hogy megálljon a munkaerő-elvándorlás. A munkabeszüntetés nagyjából 250 dolgozót érint, közülük egy műszakban 100-120-an állnak szolgálatban, többségük támogatja a tiltakozást.
A lap kereste a Malév Ground Handlinget is, a cég egyelőre nem reagált.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.