Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A munkabeszüntetés alatt óránként 15 Budapestre induló gépet irányítanak, az átrepülő forgalomban pedig óránként 49-et.
Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követeléséről, ezek a munkakörülményekkel és a munkaidő-beosztási kérdésekkel kapcsolatosak. Közölték azt is, ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek, az akció napjain 10 és 15 között a kollektív szerződésben rögzített minimális szolgáltatást biztosítják.
A munkabeszüntetést a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kezdeményezte, a dolgozók 11 és 13 óra között tartják meg a sztrájkot, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és oda érkező repülőgépek, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalom esetében késéseket eredményezhet.
Az Eurocontrol honlapján olvasható, pilótáknak szóló hivatalos értesítés szerint szerdán a munkabeszüntetés alatt óránként 15 Budapestre induló gépet tudnak irányítani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 49 gépet tudnak kezelni, a Koszovó feletti légteret az akció nem érinti.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?