Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az előzetesen bejelentettnél tovább nem engedi forgalomba a problémás Boeingeket a második legnagyobb amerikai légitársaság.
Az American Airlines meghosszabbította azt az időszakot, amely a Boeing 737 Max repülőgépek nélkülözésére vonatkozott és azt közölte, hogy szeptember 3-ig az összes ilyen gép kikerül a menetrendekből, a korábban jelzett augusztus 19-éhez képest. A lépés 115 járat törlését jelenti napi szinten - írja a Financial Times.
Mint ismert, két repülőgép-szerencsétlenségben 346 embert halt meg a Boeing 737 Maxok manőverezési szoftverének hibája miatt.
A Boeing azt mondta, továbbra is együttműködik a szabályozókkal, hogy minél hamarabb megkaphassa a szükséges repülési engedélyeket újra a típus, amelyhez még tesztrepülések kellenek, illetve a szoftverfrissítés kapcsán elvégezzék a képzéseket.
Egymilliárd dollárt is fizethet a 737 Max-katasztrófák áldozatainak a Boeing
Az összeget az alapján is számolják, hány percig tudtak arról az utasok, hogy meg fognak halni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.