Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb klub kerülhet NER-közelbe.
Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje veheti meg a Szombathelyi Haladást – értesült a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy Homlok már meg is egyezett a mostani többségi tulajdonosokkal.
A Haladás 75 százaléka Illés Béla Halmill Kft.-je tulajdonában van, 2015 óta, amikor a válogatott egykori csapatkapitánya megvette az önkormányzat addigi többségi tulajdonát. Homlok Zsolt a Haladás VSE elnöke, ez az egyesület felel a foci utánpótlásáért, valamint a futballon kívüli szakosztályokért.
A csapat tavalyelőtt kapott új stadiont, 15 milliárd forintból, amelynek az üzemeltetése annyira drága, hogy egyetlen cég sem vállalta, az önkormányzat volt kénytelen fizetni érte. A tavasszal kiderült, hogy a klubnak komoly likviditási gondjai támadtak, eközben pedig a pályán is szenvedtek, kiestek az NB I.-ből. A 24.hu úgy tudja, hogy a tartozás átvállalása mellett 800 millió forintért viheti bárki a klubot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.