Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az év első felében a Németországban előállított energia csaknem felét megújuló energiaforrásokból nyerték, és január elejétől június végéig 15 százalékkal csökkent az ország szén-dioxid-kibocsátása az előző év azonos időszakához képest - közölte a BDEW energiaipari szövetség.
A BDEW adatai szerint 136 millió tonnáról 115 millió tonnára csökkent ebben az időszakban a Németországban kibocsátott szén-dioxid mennyisége. A szervezet pár nappal korábban jelentette be, hogy minden korábbinál nagyobb szerepet kaptak az energiatermelésben a megújuló erőforrások, amelyek nagy részét a szélenergia teszi ki. 2018 első hat hónapjában az ország energiatermelésének 39 százaléka származott megújuló forrásból, míg idén az év első felében már 44 százalék volt ez az arány. De az iparági szervezet nem csak a megújuló energiaforrások térnyerésének tudja be a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését; mint írják ebben az enyhe időjárásnak is szerepe volt, és azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az emissziókereskedelemben emelkedett a szén-dioxid ára.
Stefan Kapferer, a BDEW vezetője szerint a német energiaszektor szereplői jelentős erőfeszítéseket tettek a klímacélok elérése érdekében, és ideje, hogy a közlekedési és a fűtési szolgáltatók is felvegyék a ritmust, és teljesítsék kötelezettségeiket ezen a téren.
A Der Spiegel című német lap honlapja azt írja, hogy a német szövetségi kormány ősszel tűzi napirendre ismét a középtávú klímacélok érdekében hozandó potenciális intézkedéseket. A legvitatottabb a tervezett lépések közül a CO2-adó, amelynek bevezetését a szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter, Svenja Schulze szorgalmazza. A nagykoalíció konzervatív pártjainak nagy része viszont ellenzi az adó bevezetését, amely megdrágítaná a benzint, a dízelolajat, a fűtőolajat és a földgázt egyaránt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.