Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ruandán és Mauritiuson is lényegesen könnyebb vállalkozni, mint Magyarországon – állítja a Világbank Doing Business 2020 című kiadványa.
Ahogy minden évben, úgy a Világbank idén is megmérte, hol a világban a legkönnyebb vállalkozni. A mérés fő szempontja az volt, hogy mennyire könnyű egy vállalkozást elindítani, illetve fenntartani az adott országban.
A listát idén Új-Zéland vezeti, Szingapúr – amely egyébként a világ legversenyképesebb országa - a második, míg Hongkong a harmadik.
Magyarország egy helyet javított legutóbbi helyezésén és 73,4 ponttal az 52. lett a 190 vizsgált ország közül, ami azt jelenti, hogy Kelet-Európából csak Romániát (73,3), Bulgáriát (72) és Ukrajnát (70,2) sikerült megelőzni – vette észre a G7.
Mindez azt jelenti, hogy többek között Montenegró (73,8), Moldova (74,4) és Szerbia (75,7) is előttünk van. A térségi listát egyébként Litvánia (81,6) vezeti Észak-Macedónia (80,7) és Észtország (80,6) előtt.
A lap felteszi azt a kérdést is, hogy kérdés az, hogy a javulást milyen eszközökkel sikerült elérni, ugyanis a Világbank elemzésében pozitív fejleménykényt veszik figyelembe a rabszolgatörvény 400 órányi túlórát engedő passzusát, ami itthon az egyik legtöbbet támadott pont volt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.