Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A médiavállalat évek óta tervez velünk, ezt most írásban is megerősítették.
Mégis elhozza szolgáltatását Magyarországra az elsősorban fiataloknak videós tartalmakat előállító VICE Media Group – írja a médiügyekkel foglalkozó Media1.hu.
A lap emlékeztet: először 2016 márciusban röppent fel a hír, hogy Görögország, Szerbia és Románia után Magyarországot is célba vette a VICE Media, ám az eltelt években semerre nem haladtak a tárgyalások.
A portálhoz nemrég egy angol nyelvű levél érkezett, melyben újfent magyarországi terjeszkedésről írnak, és azt is említik, hogy a cég megújította együttműködését az Antenna Grouppal annak érdekében, hogy a VICE földrajzi terjeszkedése folytatódhasson. Emellett
a friss sajtóanyagban a tervezett új földrajzi területek között elsőként sorolják fel Magyarországot.
A tájékoztatásból az is kiderült, hogy a VICE videós tartalmai tévés terjesztésben lesznek elérhetők, melyeket az Antenna Group segítségével juttatnak el a közönséghez. A tájékoztatás szerint a VICE és az Antenna Group közötti együttműködést 2024-ig hosszabbították meg most, és ennek köszönhetően 250 órányi videós tartalmat fognak terjeszteni - írta a Media1.hu.
A VICE a világ 35 városában van jelen, napi több mint 1700 videós tartalmat állítanak elő, összesen 17 nyelven. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanarról a VICE-ról van most is szó, melynek munkatársát Mészáros Lőrinc (akkor még polgármester) Soros-bérencnek nevezte Felcsúton.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.