Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Máltai központú, de magyar vezetésű cég szerezte meg a plázát.
Az Adventum International vette meg a Köki Terminál bevásárlóközpontot – írja a Property Forum nevű nemzetközi oldal.
A cégcsoportnál ez a harmadik nagyobb vásárlás az elmúlt fél évben, korábban Varsóban, majd Poznanban vettek irodaházakat. Akkor Marton András, az vállalkozás igazgatója azt mondta, a cég közepes kapitalizációjú alapkezelőként Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban és Romániában igyekszik terjeszkedni, és az Adventum Quartum alapon keresztül további 150 millió eurót akarnak befektetni az elkövetkező hónapokban irodai és kiskereskedelmi ingatlanokba, különös tekintettel Lengyelországra.
Ezúttal azonban nem Lengyelországban, hanem Magyarországon vettek plázát, erről Bárány Kristóf, az Adventum International egyik alapítója azt közölte, a projekt az Adventum Quartum zászlóshajója Magyarországon.
Az igazgató azt is mondta, első lépésként a Köki Terminált 6 milliárd forintból fogják felújítani.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?