Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A PM 28,6 milliárd forintot osztott szét vállalati támogatásként, ebből 13,8 milliárdot a saját projektcégének adott.
Idén 28 milliárdnyi vállalati támogatást osztott szét a Pénzügyminisztérium, a legtöbb pénzt PM- TÉR6 Kft. nevű vállalat kapta – írta meg a Népszava. A PM rövidítés nem véletlen a cég nevében: ez a vállalkozás a Pénzügyminisztérium saját projektcége, amely a budai Várban található egykori PM-épület felújításáért felel, hogy a tárca apparátusának fele majd egyszer oda költözhessen,
A cég 13,8 milliárd forintot kapott abból a 28,6 milliárdból, amelyet a minisztérium a vállalatoknak nyújtott segítségként elosztott idén.
A második legnagyobb összeget – 5 milliárd forintot – a Kecskemét Fejlődéséért (kockázati) Alap kapta. A KFA egy városi kockázati tőkebefektetési alap, amelynek célja a régió startup rendszerének támogatása.
A harmadik legnagyobb tétel a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági (TM) Zrt. 2,49 milliárd forintja. Ennek a cégnek a tulajdonosa Horváth László, a pénzügyminiszter régi barátja.
Cikkünk – szemlénk – megjelenése után levelet kaptunk a Pénzügyminisztériumtól. Ezt változtatás nélkül közöljük.
Megtévesztő és félrevezető a Népszava állítása, amely összemossa a magyar vállalkozásoknak juttatott fejlesztési és beruházási támogatásokat a kormánydöntések végrehajtását biztosító forrásokkal. A kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében 2015 óta 80 milliárd forintnyi támogatást nyújtott a magyar cégeknek, amelyek így több mint 200 milliárd forint technológiai és kapacitásbővítő fejlesztést valósíthattak meg 2400 új munkahelyet teremtve. E támogatások összemosása a Szentháromság téri műemléki épület megőrzését és felújítását szolgáló forrásokkal csúsztatáson alapul.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.