Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Amazonnak nem jött be, de másnak sikerülhet.
Már két éve nyomul az automatizált szupermarket technológiával az Amazon. Amazon Go néven még 2018-ban nyitottak üzletet New Yorkban, ahol sem eladó, sem kassza nem volt. A vevők a bejáratnál bemutatták a hitelkártyát, a kijáratnál pedig felmutatták az árut, és a végösszeget az Amazon azonnal levonta az illető bankszámlájáról. A nagy csinnadrattával beharangozott új eladási modell azonban nem igazán vonzotta az amerikaikat, azóta csak 24 újabb szupermarketet nyitott az Amazon Go, holott eredetileg azt tervezték: 3000 lesz belőlük az egész világon 2021-ben. Az Amazon Go szupermarketek jelenleg csakis az Egyesült Államokban működnek. Ha ez a modell nem vált be, akkor váltunk – gondolták az Amazon központjában, ahol most a technológiát kezdték el árusítani.
Nem Amazon Go lesz – ezt hangsúlyozta az Amazon kereskedelmi hálózatért felelős alelnöke, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott. Dilip Kumar alelnök elmondta, hogy már sok szerződést is kötött kereskedelmi láncokkal, szupermarketekkel, sőt kis boltokkal is. Számokat és országokat nem említett, azt viszont elmesélte, hogy két éve tökéletesítették ezt a technológiát a saját Amazon Go üzleteikben.
Az új technológia lényege: a vevő jön, vásárol és megy – magyarázta az Amazon alelnöke a Reuters tudósítójának. Nem az Amazon az egyetlen, mely eladók és pénztárosok nélkül akarja üzemeltetni a kiskereskedelmet, de az USA-ban, éppúgy mint külföldön, a szakszervezetek a munkahelyek gyilkosának tartják. A koronavírus-járvány azonban felgyorsíthatja az áttérést az ember nélküli digitális kereskedelemre, hiszen jelentős mértékben csökkenti a fertőzés veszélyét a hétköznapokban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.