Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
A külsős vezető stylist havonta nettó 3,74 millió forintot tesz zsebre az MTVA-tól.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA, vagyis a közmédia) 350 millió forint értékben kötött keretszerződést egy évre smink, stylist és fodrász szolgáltatás igénybevételére – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.
A közbeszerzés nyílt felhívással induló tárgyalásos eljárás volt, vagyis első körben az ajánlattevők szabadon jelentkezhettek, a második körben pedig már csak a kiválasztottakkal tárgyalt az MTVA. Nagy verseny nem volt, ugyanis már a nyilvános szakaszban is csak egy cég jelentkezett, a budapesti Make-Up Team Kft., amely már évek óta ellátja ezt a megbízást az MTVA-nak.
A keretszerződés azt jelenti, hogy az MTVA maximum ekkora összegben rendelhet szolgáltatásokat a cégtől, a díjak a megkötött szerződés szerint az alábbiak szerint alakulnak (nettó összegek):
A közmédia 2020-ban már több mint 92 milliárd forintból gazdálkodhat.
Marabu Féknyúz: A közmédia és a bébécé
null
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.