Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kisvállalkozások több mint kétharmada nagyobb átállásra kényszerült az elmúlt hónapokban – erre jutott a Magyar Telekom felmérése. Az egyik legfontosabb változás az, hogy a digitális megoldásokban a minőség fontosabb lett, mint az ár, sokan pedig már a második hullámra készülnek.
A magyar gazdasági életben a kisvállalkozásokat érintette legrosszabbul a koronavírus-járvány – erről beszélt Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációs igazgatója a cég online sajtóeseményén. A cég májusban végzett kutatása szerint a kisvállalkozások 69 százaléka nem tudott zavartalanul működni a járvány idején.
Új megoldásokra, egyre nagyobb digitalizációra lett volna szükségük a kis cégeknek már a járvány előtt is, a koronavírus okozta változások erre csak ráerősítettek – magyarázta Iski István, a Magyar Telekom SoHo/SMB Experience Unit vezetője. A kutatás szerint azokat a cégeket, amelyek már a járvány előtt is sokat gondolkoztak a nagyobb digitalizáción, kevésbé ütötte meg a válság.
A céges digitalizáción túl természetesen az is fontos lett idén tavasszal, hogy a dolgozók és cégvezetők otthoni internete minél stabilabb és nagyobb sávszélességű legyen, a vállalkozások számára gyakorlatilag az is mindegy volt, hogy ez mennyibe kerül.
A kis cégek is egyre inkább eljutnak oda a járvány hatására, hogy a digitális fejlesztést nem a legolcsóbb megoldásokkal próbálják megúszni.
A megkérdezettek 27 százaléka a veszélyhelyzet alatt kénytelen volt részben szüneteltetni a tevékenységét, 11 százalék teljesen, 2 százalék más tevékenységbe fogott, 1 százalék pedig megszűnt – mondta el Kis Gergely, a felmérést végző eNet Internetkutató és Tanácsadó Kft. képviselője. A válság főleg a szolgáltató ágazatot érintette rosszul.
Ami pedig a jövőt illeti: 41 százalék szerint a járvány után a cég a mostanival megegyező módon folytatja tovább a működését, 24 százalék pedig teljesen visszaáll a vírus érkezése előtti működésre. A legtöbben most már arra készülnek, hogy akkor is működőképes maradjon a cégük, ha berobbanna a járvány második hulláma, "fejben most már felkészültek a digitalizációra".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.