szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar légitársaság pórul járt utasai néhány héten belül megkaphatják a pénzüket.

Megállapodásra jutott az Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) az Európai Utazási Irodák Szövetségével (ECTAA), így hamarosan megtörténhet a Malév utasainak kártérítése, írja a napi.hu.

A légitársaság még 2012. február 3-án függesztette fel a repülési tevékenységét, miután egy nappal korábban csődvédelmet kért. A Malévnek ekkor megközelítőleg 5 milliárd forintnyi pénze ragadt be a IATA-nál.

A társaság csődjét követően több ezer utas próbálta meg visszakapni befizetett, de le nem utazott repülőjegyének árát előbb az utazási irodáktól, majd a nemzetközi szervezettől, ám hiába próbálkoztak.

Az IATA éveken át nem utalt, arra hivatkozva, hogy az utasokon kívül többen igényt tartanak erre az összegre. Az ügyben több bírósági pert is végigvittek, amely mind a megtérítésről döntött.

Az ECTAA és az IATA idén nyár elején aláírt megállapodása fordulópontot jelentett, végre ki- illetve visszafizetik a le nem utazott Malév-jegyek árát. Egyelőre az utazási irodáknak, akik majd továbbutalják ezt az utasoknak.

Christian Möller, az ECTAA igazgatója a Napi.hu megkeresésére azt közölte, hogy a bírósági perközösségben résztvevő mintegy 190 utazási iroda egy-két héten belül megkapja az összeget egy ügyvédi irodától, amelyhez letétbe került a tétel. Möller tájékoztatása szerint a pórul járt utasok a jegyár mintegy 70 százalékát kapják majd meg az utazási irodákon keresztül.

Az IATA viszont egyáltalán nem fizet kamatot azokra a pénzekre, amelyek 2012-es Malév csőd után "ragadtak be" a szervezet pénztárában. Az, hogy pontosan mennyit kapnak majd vissza, az attól is függ, hogy az irodáknak milyen jogi költségeket kell levonniuk a visszatérítésből. Egyébként az öt évig tartó pereskedés ügyvédi díjait nem a pervesztes IATA-nak, hanem a pertársaság tagjainak kell állniuk - az utóbbiak pedig ezt ráterhelik az utasokra, azaz ennyivel is kevesebbet kapnak vissza végül az ügyfelek

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyilkos iróniával és áthallásokkal teli portré jelent meg Rákosi Mátyásról

Gyilkos iróniával és áthallásokkal teli portré jelent meg Rákosi Mátyásról

Ezt hallgatnánk, ha ma kint lennénk a Szigeten – harmadik nap

Ezt hallgatnánk, ha ma kint lennénk a Szigeten – harmadik nap

Itt kezdődött minden: a ma szülinapos Michelisz Norbert szülőfalujában jártunk

Itt kezdődött minden: a ma szülinapos Michelisz Norbert szülőfalujában jártunk