Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A pénzt főleg ingatlanbérlésre, illetve tanácsadásra költötték.
A magyar állam már tavaly 31,7 millió eurót, a jelenlegi árfolyamon számolva kb. 11,2 milliárd forintot pumpált a trieszti kikötőt fejlesztő állami cégbe, az Adria Port Zrt.-be – írta a Népszava.
Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly jelentette be, hogy Magyarország egy 300 méteres partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt Triesztben 31 millió euróért, illetve további 25 millió eurót fizettek a 60 évre szóló kikötői koncessziós jogért.
Csakhogy a tranzakciót mostanáig sem sikerült lezárni.
A tárca a Népszavának küldött tájékoztatása szerint még nem vehettük birtokba az ingatlant, mivel jelenleg az "érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése van folyamatban". Majd csak ennek lezárultával vághatnak csak bele a teherkikötői terminál és logisztikai szolgáltató központ létrehozásába.
A már említett 11,2 milliárd forintnyi eurót az Adria Port beszámolója szerint ingatlanbérlésre, tanácsadásra és egyéb költségekre költötték. Azt nem tudni, hogy a korábbi becslés szerinti, összesen 100 millió eurós beruházás mikor zárulhat le.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.