Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új adózási szabályok január 1-jén lépnek hatályba.
Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adójának új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban. Úgy fogalmazott, „nem lehet az a cél, hogy a katát a nagy cégek a munkaviszony alternatívájaként használják”. Hozzátette, az elmúlt időszakban több száz vagy akár ezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami a tisztességes piaci szereplőket és az államkasszát ért káron kívül azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme megszűnt.
Korábban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke arról beszélt a Növekedés.hu-nak, hogy az előnyök mellett komoly veszélyei vannak a kataszigorításnak. Nagy Elek szerint semmiféle párbeszéd nem volt a vállalkozókkal az adó módosítása előtt. „Az MKIK nevében egyedül Parragh László képviselte a véleményét. A BKIK ezért most menteni a menthetőt, elindított egy vállalkozói konzultációt, ami alapján a parlament őszi ülésszaka idején még korrigálni lehessen a január 1-től életbe lépő változásokat. A BKIK álláspontja szerint hosszú távon kell megoldani, hogy a kata eredeti küldetését betöltse” – mondta az elnök.
A kormányzati információk alapján mintegy 400 ezer katás vállalkozó lehet. A kamara becslése alapján a 3 milliós határ a katás vállalkozások 20-30 százalékát érintheti. A kormányzati információk alapján azt látni, hogy az új katások több mint egyharmada korábban munkaviszonyban volt, és így lett főállású katás, ez alapján a BKIK becslése mintegy 100 ezerre teszi a katás módon burkoltan foglalkoztatottak számát.
A BKIK szerint valós a kockázat, hogy az előírások kijátszása miatt nem várhatóak számottevő pluszbevételek a szigorítástól, illetve jónéhányan visszatérnek a szürke, illetve feketegazdaságba.
„Részleteiben vizsgálva a központi költségvetést, annak a kata bevételi sora várhatóan emelkedni fog, de jellemzően nem a 3 millió forintos értékhatárhoz kötött plusz 40 százalékos adó befizetések miatt, hiszen ezt valószínű elég sokan ki fogják kerülni, hanem a katás visszaélések további terjedése okán.
Várhatóan a főállással rendelkező vagy nyugdíjas megbízható ismerősök, rokonok lesznek felkérve, hogy egyéni vállalkozóként a mellékállású katás jogviszonyt indítsák el, hogy „legyen hova szétszámlázni” a jelenleg 3 millió forint feletti éves szerződéseket”
– mondta az elnök, aki szerint összességében komoly a kockázat, hogy jövőre tovább fog nőni az idén 300 milliárd forintra becsült katás adócsalásokhoz kötődő központi költségvetési kiesés, ami miatt a Pénzügyminisztérium várhatóan további szigorításokat fog kezdeményezni, hacsak nem lesz erről egy komoly konzultáció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.