Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A boglári Sellőért mindössze kétmillióval fizettek többet a kikiáltási árnál.
Egymilliárd-tizennyolcmillió forintért elkelt a balatonboglári Sellő kemping a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverésén – írja az Mfor.hu. A kemping eddig a tavaly óta ismét állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt.-é volt, a cég azonban ősszel bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt értékesíti több ingatlanát. A Sellő kikiáltási ára 1 milliárd 16 millió forint volt, vagyis a győztes mindössze 2 millió forintot tett rá erre.
Lehetett licitálni egyébként a balatonszemesi Hattyú kempingre is, ott a kikiáltási ár 1 milliárd forint volt, erre azonban nem érkezett ajánlat. Az Mfor szerint a két árverés érdekessége, hogy noha közel ugyanakkorák voltak a kikiáltási árak, de a boglári nagyobb is, és a fekvése is jobb.
A két kempingen kívül a Bahart egy szállodát is eladna: november 11-től egy hónapon át a siófoki Hotel Mólóra licitálhatnak az érdeklődők. A kikiáltási ár 1,56 milliárd forint volt.
Újabb értékes Balaton-parti ingatlant ad el a Bahart
Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari bizonyos feltételekkel 25 évre ingyenes használatba kapta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő közforgalmú kikötőjét - közölte Koncz Imre, Balatonakali polgármestere az MTI-vel szombaton.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.