Vannak cégek, amelyek már jövő év elején komoly munkaerő-bővítésben gondolkodnak

Miközben a gyártó szektorokban munkaerőbővítés zajlik majd, addig Budapesten a szolgáltató szektor haldoklása miatt négy százalékos leépítés jöhet.

  • hvg.hu hvg.hu
Vannak cégek, amelyek már jövő év elején komoly munkaerő-bővítésben gondolkodnak

A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a hazai munkáltatók 2021 első negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup szerdán publikált előrejelzéséből. Csupán a cégek 22 százaléka számít arra, hogy a munkaerő-felvételi aktivitásuk egy éven belül visszatérhet a járványhelyzet előtti szintre.

A több mint 500 megkérdezett magyarországi munkáltató válaszai alapján a jövő év elején is óvatos létszámtervezés zajlik a hazai cégeknél, csakúgy, mint az elmúlt negyedévben.

Vannak azonban olyan szektorok, amelyek már az első negyedévben is komoly mértékű létszámnövelésben gondolkodnak: a gyártás-termelésben 9, a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén, illetve az építőiparban 5–5 százalékos a tervezett felfutás. Az étterem-vendéglátás szektor azonban továbbra is a legnagyobb vesztese a jelenlegi járványhelyzetnek:

itt a jövő év elején további 13 százalékos létszámleépítés szerepel a várakozások között.

Regionális bontásban is komoly eltérések tapasztalhatók a munkáltatók szándékait illetően. Miközben a Közép-Magyarországi Régióban a 12 százalékot is eléri a tervekben szereplő bővülés, az ország déli részén – a dél-dunántúli és dél-alföldi régiókban 6–6 százalékos további átlagos leépítésen gondolkodnak a vállalkozások vezetői.

Érdekes ellentét, hogy miközben Pest megyében 12 százalék körüli növekedés várható, Budapesten további 4 százalékos leépítés rajzolódik ki a várakozásokból. Ennek oka lehet többek között az, hogy a fővárosban koncentrálódik számos olyan szolgáltatás, amelyekre a koronavírus továbbra is erős negatív hatást gyakorol.