Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az incidens miatt 132 embert vitt el a rendőrség.
Legalább 132 alkalmazottat vett őrizetbe az indiai rendőrség egy iPhone-gyárban történt rendbontással összefüggésben a délnyugat-indiai Karnátaka államban – írta az MTI a Hindu című lap híre alapján.
A rendbontások szombaton kezdődtek, és vasárnap is folytatódtak a Wistron Corporation tajvani vállalat ottani leányvállalatánál, ahol iPhone-okat gyártanak. A fizetéssel elégedetlen több száz alkalmazott megrongálta az üzem helyiségeit, gépkocsikat borított és gyújtott fel. A gyár közlése szerint sok számítógépes eszközt és más vagyontárgyat tulajdonítottak el. A vállalatnak okozott kár több mint 13,5 millió dollárra rúg.
A hatóságok keresik a rendbontások főkolomposait. A karnátakai kormány közölte, hogy a vandál cselekedetek és lopások tetteseit felelősségre fogják vonni.
Az iPhone-okat fejlesztő és forgalmazó amerikai Apple cég központja közölte, hogy alaposan kivizsgálja az indiai gyárban történteket, és e célból szakembereket és könyvvizsgálókat küldött oda.
Szakértők szerint a történtek számottevően nem lesznek hatással az indiai iPhone-gyártásra. A Wistron indiai gyára mintegy hatvan kilométerre van Karnátaka fővárosától, Bangalortól, az üzemben iPhone SE és iPhone 7 telefonokat, illetve más informatikai termékeket is gyártanak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.