Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vállalkozás megszüntetéséről decemberben döntött a tulajdonos.
Végelszámolás alatt áll az a cég, amelyik havi egymillió forintot fizetett Borkai Zsolt fiának, Borkai Ádámnak – írja az Mfor.hu.
Az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. a volt győri polgármester jachtozós botrányakor került előtérbe, akkor derült ki, hogy Borkai Ádámnak úgy fizetett évi 12 millió forintos bért, hogy 2016 és 2019 között veszteséges volt. Az ifjabb Borkai az ügyvezetője volt a vállalkozásnak, más foglalkoztatottja nem volt a cégnek.
Az Mfor átnézte a cég tőkehelyzetét is, abból az derült ki, hogy 2018-ban tőkeemelést hajtottak végre: az addigi 3 milliós összeget 83 millióra emelték. A luxemburgi bejegyzésű Akonia S.A. tulajdonában lévő kft. végelszámolásáról végül tavaly december közepén döntöttek. A lap szerint a hitelezőknek – ha vannak ilyenek – nagyjából január végéig van idejük jelezni követelésüket a vezető tisztségviselőnek, vagyis Borkai Ádámnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.