Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara azt kéri, ne szedjék be az adót azoktól, akiknek a cége önhibáján kívül, a járvány miatt került nehéz helyzetbe.
Függesszék fel a helyi iparűzési adó beszedését az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő vállalkozásoktól – ezt javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
A BKIK számításai szerint nagyságrendileg 15 ezer budapesti vállalkozás kerülhetett a pandémia miatt olyan helyzetbe, hogy szándékai ellenére sem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségéknek.
Mint írták, a turizmusban és vendéglátásban dolgozó budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzete tarthatatlanná vált. Azt elismeri a kamara is, hogy az adó beszedése jogszerű, de úgy látják, „a nehéz helyzetbe került vállalkozások esetén most a segítség a legfontosabb”.
Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a kormány gazdaságért felelős tagjaihoz, hogy vezessenek be végrehajtási moratóriumot év végéig a helyi iparűzési adóra, valamint az egyéb adónemekre is a válság által leginkább sújtott vállalkozóknak. A támogatásra jogosultak listáját is kiegészítenék az idegenvezetőkkel és a taxisokkal.
A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya erre reagálva azt közölte, a Fővárosi Önkormányzat fizetési könnyebbséget adott annak, aki kérte. Aki nem kérte, ott törvényi kötelezettség a levonás. Szerintük a BKIK-nak nem a főpolgármesterhez, hanem a kormányhoz kell fordulnia, hogy kezdeményezze a törvény módosítását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.