Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A vezérigazgató és a pénzügyi vezető is új titulust kaptak. Teljesen hivatalosan, a tőzsdefelügyelethez bejelentve.
Március 15-ei hatállyal új titulust hozott létre a Tesla, amelyet Elon Musk alapító-vezérigazgató visel – derül ki egy teljes egészében hivatalos, az amerikai tőzsdefelügyeletnek megküldött beadványból. Elon Musk hivatalos címe a cégben immár a „Tesla technokirálya”. A beadvány szerint Musk emellett megtartja vezérigazgatói posztját.
Nem csak Musk kapott új, menő titulust, hanem Zach Kirkhorn pénzügyi vezető is, aki immár kincstárnok. Vagyis angolul Master of coin – a titulus a Trónok harca fantasy-sorozatból lehet ismerős, illetve utalhat arra is, hogy a Tesla nemrég bődületesen bevásárolt a Bitcoin nevű kriptovalutából.
Mivel az új titulusoknak az ég egyadta világon semmi gyakorlati jelentősége nincs, biztosra vehető, hogy marketingfogásról van szó. Vagy esetleg csak poénról. Elon Musk személyiségétől egyik sem áll távol, a legvalószínűbb, hogy egyszerre poén és kiváló marketingfogás.
A Tesla részvényeinek értéke az elmúlt hetekben jelentősen csökkent - a cég értéke ennek ellenére még mindig messze meghaladja bármelyik másik autógyártóét, és amúgy eszközeinek, gyártókapacitásának stb. értékét is. Egyes elemzők szerint a cég részvényei ezért magasan túlértékeltek. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a Tesla jelenleg a legnagyobb szereplő az elektromos autók és az akkumulátorok rohamosan növekvő piacán.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.