Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A két ruházati márka termékeinek forgalmazása is veszélybe került néhány nappal azután, hogy az Európai Unió szankciókat vezetett be az ázsiai országgal szemben - számol be az Euronews.
Több közösségi média felületén is bojkottra szólították a felhasználókat, sőt, néhány, a ruházati vállalkozások által támogatott híresség is felmondta a szerződéseit - számol be az Euronews.
Sőt, több nagy forgalmú online üzletben lehet megvásárolni a H&M és a Nike termékeit.
Az ügy előzménye, hogy az ujgur kisebbség elleni támadások miatt több nyugati ország és az EU is nemtetszését fejezte ki. Sőt, a két cég tavaly ugyancsak aggodalmának adott hangot, illetve bejelentették, hogy felfüggesztik a régióból származó alapanyag felhasználását. A két közlemény azonban most kezdett el terjedni a kínai felületeken.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.