Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Ez annak köszönhető, hogy a cég luxemburgi egysége 1,2 milliárd euró veszteséget termelt.
Megjelent az Amazon 2020-as évre vonatkozó adóbevallása, amely szerint az e-kereskedelmi óriás tavaly 44 milliárd eurós rekordbevételre tett szert európai tevékenysége során. A cég ennek ellenére nem fizetett társasági adót, melynek az az oka, hogy a luxemburgi központú leányvállalat a grandiózus bevétel mellett
1,2 milliárd euró veszteséget hozott össze.
A luxemburgi központ fogja össze az Amazon az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban és Svédországban zajló értékesítését, és összesen több mint 5200 munkatársat foglalkoztat – írta a The Guardian. Arról ugyanakkor nincs hír, hogy az egyes országokra vonatkozóan mekkora bevételt termeltek.
A társaság korábban 56 millió eurós adókedvezményt kapott a luxemburgi kormánytól, emellett 2,7 milliárd euró értékű “átvihető” veszteséggel is rendelkezik. Az európai leányvállalat szóvivője azt közölte, hogy minden adót megfizetnek, de a társasági adót a nyereség után szokás, az pedig az elvégzett beruházások miatt nem volt nekik.
Az Amazon a koronavírus-járvány egyik legnagyobb nyertese: az amerikai Forbes egy korábbi cikke szerint a vállalat összbevétele 2020-ban 386 milliárd dollárral nőtt világszerte.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.