Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagyjából 200 ezer dolgozó után kértek mostanáig a cégek ágazati bértámogatást, és még majdnem két hét maradt az igénylésekre.
Május 31-ig igényelhető az ágazati bértámogatás, a nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai visszamenőleg, akár tavaly novemberig beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre – mondta el Bodó Sándor államtitkár az M1-nek. Korábban még arról volt szó, hogy áprilisra kérhetnek még a cégek bértámogatást, de ezt a kormány kiterjesztette májusra is.
Az államtitkár úgy számol: a járvány második és harmadik hulláma alatt eddig nagyjából 200 ezer ember után kérték a cégek ezt a támogatást, míg tavaly az első hullámban 260 ezer dolgozó után kérték. Április elején Bodó még csak 155 ezer emberről számolt be – ők 25 ezer cég alkalmazottjait jelentették –, vagyis az elmúlt másfél hónapban érkezett be az igénylések majdnem negyede.
Az ágazati bértámogatás keretében a bérek 50 százalékát, a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg, maximum 251 100 forintig. Az állam a járulékokat is elengedi.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.