szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Wall Streeten attól tartanak, hogy a Google lemarad a mesterséges intelligenciát is felvonultató versenyben.

Közel 4 százalékot esett a Google anyacége, az Alphabet részvényeinek értéke, miután kiderült: a Samsung fontolgatja, hogy a Google keresőt a Microsoft tulajdonában lévő Bingre cseréli az általa gyártott készülékeken.

A The New York Timesban megjelent jelentés nyilvánvalóvá teszi, hogy a Google-t milyen kihívásokkal állítja szembe a Bing erősödése, ami azóta tapasztalható, hogy integrálták bele a ChatGPT mögött álló mesterséges intelligencia tudását.

A Reuters szerint a Google reakciója a fenyegetésre a pánik volt.

A cég a becslések szerint évente 3 milliárd dollár bevételhez jut a Samsunggal kötött szerződés alapján, s további 20-hoz az Apple-től, amellyel idén kellene megújítania a megállapodását.

A hírügynökség megkeresésére sem a Samsung, sem az Alphabet nem reagált.

A Google évtizedek óta dominálja az internetes keresők piacát, amelyen 80 százalék fölötti a részesedése, a Wall Streeten azonban attól tartanak, hogy lemarad a Microsoft mögött, ami a mesterséges intelligencia integrálását illeti.

Az Alphabet február elején több mint 100 milliárd dollárt veszített az értékéből, miután új chatbotja, a Bard pontatlan információkat közölt egy promóciós videóban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!