Hamarosan végleg elbúcsúzhatunk Magyarország egyik legismertebb cégnevétől

Mostantól csak jelzésértékű módon tüntetik fel a Sága márkajelzést a Master Good baromfihústermékein: fokozatosan kivezetik Magyarország egyik legismertebb brandjét.

  • hvg.hu hvg.hu
Hamarosan végleg elbúcsúzhatunk Magyarország egyik legismertebb cégnevétől

Három évvel az eredetileg angol tulajdonú cég felvásárlása után úgy tűnik elérkezettnek látta, hogy elbúcsúzzon a Sága márkanévtől a kisvárdai baromfifeldolgozó Master Good. Bárány László családi cége kedden jelentette be:

most jött el az idő arra, hogy a Master Good márka a csomagoláson még hangsúlyosabban megjelenjen.

Ennek jegyében már csak finom jelzés utal arra, hogy az adott termékek valamikor Magyarország egyik legnépszerűbb és legismertebb márkájához, a Sága brandhez tartoztak. Ezt Füstli 25 éves születésnapjára időzítették.

Mint a cég közleményéből kiderül, a régi brandet fokozatosan vezetik ki, a fogyasztók egyelőre mindkét márkajelzést látják majd a termékeken. Idézték Bárány László tulajdonos-ügyvezetőt is, aki szerint

Tudjuk, hogy bátor lépés elengedni egy ilyen márkanevet. Egyelőre a co-branding megoldást választottuk, a termékeken mindkét logó megjelenik, hosszú távon azonban a Master Good márkát tartjuk majd meg.

A cégvezető emlékeztetett, hogy a Sága megvásárlásával egyszerre vásároltak márkanevet és piacot, valamint a sárvári gyár készítménygyártó kapacitását. A felvásárlás utáni időszakot a gyártási technológia fejlesztésének szentelték: közel 4,5 milliárd forintot költöttek gépekre, a termékekkel pedig a régióban is megjelennek.

A csomagoláson kívül változik az alapanyag beszerzési forrása is: eddig vásárolt alapanyagokból készítették a termékeket, de mostantól a Master Good baromfifeldolgozó hátterére építenek.

A közleményben arra is emlékeztetnek, hogy a Master Good 100 százalékban családi tulajdonban áll, és hogy a tulajdonos a Bárány család 116 éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel, ami révén ők Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A cégről korábban itt írtunk alaposabban:

Csányi Sándor egy kedves konkurens a robotvágóhidat építő kisvárdai cégvezérnek

Zsinórban nyeri az állami milliárdokat Bárány László családi cége, a kisvárdai Master Good Kft. Legutóbb 3,4 milliárd forintot kaptak. A nagyvállalkozó szerint nincs ebben semmi különös, bárki pályázhat. Az más kérdés, hogy ha egyetlen jobboldali politikussal sincs jóban, és a focit sem szereti, nyerhet-e.