Krumpli után OTP: mit csinál a legnagyobb magyar bank Üzbegisztánban?
Amíg a magyar közvélemény az üzbég–magyar krumpliügyi összeboruláson nevetgélt, a legnagyobb magyar bank merészet lépett, és bevásárolta magát egy korábban teljesen zárt ország nem kevésbé zárt bankpiacára. Mit keres az OTP Üzbegisztánban? Taskentben jártunk utána.
Kék ruhás brigád buzgólkodik Taskent egyik városi parkjában. Seprűvel és a biztonság kedvéért nagy nyomású vízsugárral pucolják ragyogóra a II. világháborús emlékhelyet, hogy amikor az üzbég államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arra vonul el, teljes pompájában csillogjon. A páros emlékmű mellett tökéletesre nyírt a gyep, a perzselő nyári idő előtt még békében virítanak az ágyásokba ültetett virágok és a szúnyogok elriasztására kihelyezett bazsalikompalánták.
Valami ilyesmit álmodhattak anno két tízsávos sugárút és két csillogó metróállomás közé azok, akik a szocialista ideál nagyvárosát képzelték maguk elé, a takarítóknak, a kertészeknek és persze a rendőröknek is hála pedig Taskentnek ez a része a mai napig teljes pompájában hozza ezt az 1966-os, a vályogházas várost elpusztító földrengés után kialakított esztétikát. Még az 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor elnyert függetlenséget hirdető, a park túloldalán található gigantikus emlékmű is tökéletesen beleillik ebbe a képbe.
Persze, ha az üzbég vezető a Függetlenség terénél lemenne a metróba, más is mutatná neki, hogy az idő sok mindent csinált, de meg nem állt, mióta 2016-ban beköltözött az elnöki palotába. Bár ott vannak a kioszkok és a mozgólépcső alján még mindig üldögél két tárcsás telefon társaságában egy peronőr hölgy, a jegyet már úgy vettük, hogy a sokkal okosabb telefont hozzáérintettük a beléptetőkapuhoz. Lent jó eséllyel a Metrovagonmas tényleg új, modern és légkondicionált szerelvényeivel utazhatunk az 50 forintos viteldíjért, pár megállóval arrébb pedig csodás ízelítőt kaphatunk abból, milyen is lehet egy mini Dubaj utópisztikus parkkal és a toronyházakról villódzó fényjátékkal együtt.
Az, hogy ilyen fényjátékot nemcsak az üzbég főváros egymás után épülő felhőkarcolóiról láthatunk, de még a szovjet modernizmus itteni leghíresebb épületét, a Hotel Uzbekistant is beborítják a mozgó hirdetések, már végképp a változások jele. Ennél jobban már csak az a látvány mutatja a változást, ami az ikonikus szálloda 17. emeletéről kinézve fogad: egy közeli épület homlokzatán az OTP jól ismert logója.
A magyar piacvezető pénzintézet 2022 végén írta alá a szerződést a helyi Ipoteka bank állami tulajdonrészének megvásárlásáról, és júniusban lesz egy éve, hogy 75 százalékos tulajdonrésszel a kezében a régi névvel, de új logóval vette át a bank működését. Mi pedig idén májusban az OTP meghívására néztük meg, mivel is találta szembe magát a társaság, amikor első fecskeként megjelent az üzbég piacon.
Fiatal állam, fiatalokkal
Az első fecske nem túlzás: az Ipoteka volt az első nagybank, amelyet privatizált a taskenti kormány, az OTP így az első nagybefektetőként érkezett erre a piacra, amely épp olyan ellentmondásos, mint a taskenti látkép.
Ahhoz, hogy megértsük, mit is keres a bank Üzbegisztánban, érdemes visszamenni a metróba. Az iszlám művészettel kevert szocialista esztétikánál is feltűnőbb ugyanis itt, mennyire sok a fiatal. És valóban: a 36 milliós országban a népesség 60 százaléka 30 év alatti, úgy számolnak, évente csaknem egymillió gyerek születik. A 2000-ben még 25 milliós lakosság az ENSZ prognózisa szerint 2050-re 46 milliósra nőhet – ennyi emberben Nyugaton remek munkaerő-tartalékot látnánk, a helyi kormány számára viszont komoly szociális és oktatási kérdés, egy befektetőnek pedig egy gyorsan növekvő piac ígérete.
Ezeket a szálakat persze nehéz szétbogozni, minden összefügg mindennel. De ha két szálat akarnánk összekötni, talán itt kezdenénk: ahhoz, hogy egy növekvő társadalom számára biztosítson növekvő életszínvonalat az állam, sok-sok pénzre van szükség. Hogy ezt ismerte-e fel a taskenti vezetés a 2010-es évek közepén, amikor – az országot véres kézzel irányító Islom Karimov 2016-ban bekövetkezett halála után – a korábbi bezárkózás helyett a nyitás politikáját választotta, beleértve a nagy állami vállalatok privatizációját is, csak sejteni tudjuk. Az mindenesetre jól látszik, hogy a minden értelemben fiatal állam a rendszerváltás éveit éli, épp olyan nyögvenyelősen és optimistán, mint Magyarország bő harminc évvel ezelőtt.
Van persze egy nagy különbség: amíg a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója nálunk egyszerre hozta el a politikai rendszerváltást és a gazdaság összeomlását, az üzbégeknél ez időben eltolódott. A Szovjetunió összeomlását követő válságon mára jócskán túllépett az ország, ahol a tavalyi 5,7 százalék után a következő évekre is 5 százalék fölötti éves GDP-növekedést prognosztizálnak – ha az ember körbenéz a fővárosban, nem tűnik elrugaszkodottnak az az ígéret, hogy 2030-ra megduplázzák a GDP-t.
Kellemes reformok előszobáztatással
Ami pedig a külső szemlélőnek a mini Dubaj fíling, az a kormány számára egy gigantikus reformfolyamat – erről beszélt nekünk Ilkhom Narkulov, a pénzügyi és gazdasági tárca miniszterhelyettese. A szakember szinte levegővétel nélkül sorolta azokat a reformokat, amelyeket a kormány az üzleti környezet javítása érdekében meghozott a nyitás óta eltelt években. A monetáris politika modernizálása, adóreform, földreform, a helyi vállalkozások versenyképessége érdekében hozott intézkedések, exporttámogatás mellett szóba kerül az OTP-t leginkább érdeklő intézkedés, az állami nagyvállalatok privatizációja, ezzel párhuzamosan pedig a bankrendszer reformja is.
Ennek fontos eleme, hogy az állam tulajdonában levő kilenc nagybank közül hosszabb távon legfeljebb ötöt terveznek megtartani, a többit piacra dobják, ennek érdekében pedig komoly átvilágítási folyamatot indítottak meg olyan nagy nyugati befektetőházak segítségével, mint a Rothschild. A Narkulov által „kellemes” jelzővel illetett reformok mellett vannak persze a lakosságot már súlyosabban érintő intézkedések, mint az energiaárak liberalizálása, és persze az is nagy kérdés, hogy az üzbég gazdaság két húzóágazatában, a mezőgazdaságban és a bányászatban végrehajtott privatizációs folyamat és modernizáció milyen hatással lesz a munkaerőpiacra.
Ezzel kapcsolatos felvetésünkre a miniszterhelyettes mindenesetre annyit jegyzett meg: a fő problémát szerinte nem annyira a munkanélküliség, inkább a feketefoglalkoztatás jelenti. Más kérdés, hogy jó zsaruként a kormány itt a fokozatosság híve, büntetés helyett ösztönzőkkel igyekszik rábírni a cégeket arra, hogy bejelentve foglalkoztassák dolgozóikat – ilyenek lehetnek például olyan támogatott hitelkonstrukciók, amelyeket megadott fő alkalmazásához kötnek.
A másik nagy probléma ettől persze nem oldódik meg: mit lehet kezdeni a nagy számú fiatallal? Narkulov az oktatási beruházások megnégyszerezéséről beszélt – ebbe állami és magánfejlesztések is beletartoznak. És arról, a céljuk az, hogy a „nyugati elvárásoknak megfelelő képzettséget” adjanak a fiatalok kezébe – mielőtt bárki félreértené, szokatlan őszinteséggel azt is hozzátette, itt arról is lehet szó, hogy ezek a fiatalok később Európában találjanak fehérgalléros munkát maguknak. Jelent persze mást is: a kormány nagy erőkkel fejleszti az IT-szektort, az országot pedig nem elsősorban startup-keltetőként képzelik el, hanem IT-szolgáltatóközpontok számára ideális helyszínként. Azért ez sem ismeretlen azok számára, akik közelebbről figyelték a magyar gazdaság fejlődését a rendszerváltás után.
Hogy a hitelt vissza kell fizetni?
A miniszterhelyettes egy dologról nem beszél: a korrupcióról. Márpedig annak, aki üzletelni próbál Üzbegisztánban, ezzel is mindenképpen meg kell küzdenie, akárcsak azzal, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni az, ha valaki akármilyen magas szinten próbál tárgyalásokat folytatni a taskenti vezetéssel. Magyarországi független újságíróként persze a szeme se rebben az embernek azon, hogy egy napon belül hányszor tették át a találkozónkat vele, egy másik, a jegybankba tervezett vizit pedig annak ellenére hiúsult meg, hogy ők kezdeményezték, egy befektető kedvét azonban elveheti az ilyen előszobáztatás.
Arra talán sosem kapunk választ, hogy ez vette-e el a kedvét azoknak a nyugati bankoknak, amelyeket Taskentből megkerestek. Az OTP-t mindenesetre nem tántorította el, vagy legalábbis a kockázatoknál nagyobbnak ítélték a remélt hasznot, így nemcsak az első bankprivatizáció partnere lett a társaság, de az első alkalom volt, hogy az üzbég állam ekkora állami tulajdont értékesített egy külföldi befektetőnek. A bank vezetői mindenesetre azt értékelik, hogy az állam – amely az ügylet első fázisában még megtartotta a bankban levő, korábban majdnem 100 százalékos tulajdonrészének 25 százalékát – döntésekkel nem rontja a piaci szereplő esélyeit az állami versenytársakkal szemben.
Kezelendő kockázat, vagy legalábbis feladat így is akad bőven, kezdve mindjárt onnan, hogy az ottani banki ügyfelek egyszerűen máshoz szoktak hozzá. A nagyvállalati ügyfelek számára például a fizetési fegyelem nem annyira volt komolyan veendő dolog – nem is várta el tőlük különösebben senki, ahogyan előzetesen üzleti tervet vagy a jövedelmezőség igazolását sem. Egy nyugati sztenderdek szerint működő tőzsdei magáncég esetében ez azonban alap, így például komoly feladat volt a vállalati hitelek rendbetétele. Ezzel magyarázzák egyébként azt is, hogy a bank először 2024 első negyedévében ért el nyereséget.
De nem ez volt az egyetlen dolog, ami jelezte a változást: a helyieknek az is szokatlan volt, hogy a bank dönt arról, kit szeretne hitelezni, és kit nem, nem kormányzati utasításra ad pénzt valakinek – erről Vorobej Viktor, a bank vezérigazgató-helyettese beszélt már, aki nem kisebb feladatot kapott, mint az ottani bankrendszerben eléggé gyerekcipőben járó kockázatkezelés erősítése.
Annak, aki Üzbegisztánban akar üzletelni, kezelnie kell ugyanakkor azt is, hogy az ország elég szoros szálakkal kötődik Oroszországhoz, amellyel szemben a nyugati világ – így európai uniós bankként az OTP – szankciókat tart életben az ukrajnai háború miatt. Mint beszélgetőpartnereik elmondták, az üzbégek ugyan hivatalosan nem vezettek be büntetőintézkedéseket Oroszország és a moszkvai vezetéshez köthető üzletemberekkel szemben, ezeket hallgatólagosan betartják – tekintsük ezt is a befektetőbarát gazdaságpolitika részének.
Aligha véletlen ugyanakkor, hogy Vlagyimir Putyin éppen Üzbegisztánba látogatott most el ritka külföldi vizitjei egyikén – a háború kitörése óta csupán Belaruszban és Kínában fordult meg az orosz államfő. A hétfőn kezdődő tárgyalások célja az energetika együttműködés szélesítése – ennek keretében mindjárt meg is egyeztek egy orosz atomerőmű létesítéséről az országban –, nem nehéz ugyanakkor némi nyomásgyakorlást is belelátni. És Magyarországról nézve is pontosan tudjuk, mennyire nehéz elszakadni Moszkvától.
Az óriásdaruk országa
Van azonban egy óriási különbség, ami az OTP számára is komoly feladatot ad. Nálunk az elmúlt harminc évben a jogi környezet, a banki ügymenet is a nyugati normákhoz igazodott. A bank számára igen fontos magánügyfeleknél pedig még a nagyvállalatokhoz képest is kevésbé érvényesek ezek a szabályok – erről már Dmitry Sapronov, az Ipoteka lakossági és kkv-szolgáltatásokért felelős vezetője beszélt. Hogyan lehet például a hitelképességét megállapítani annak, aki feketén, készpénzben kapja a fizetését? Márpedig sok esetben ez így történik – ami ráadásul igen komoly kötegeket jelent, mivel a helyi pénz, a som finoman szóval nem ér sokat: egy forint 35 som. (Nem véletlen, hogy sokan egyből át is váltják dollárra, amint megkapják, bár instabilnak annyira nem nevezhető – igaz, a 2016-os váltást követően rövid idő alatt harmadára zuhant az értéke.)
Sapronov szerint elsősorban a digitális csatornákon elérhető adatok nyújtanak segítséget például egy hitelbírálatnál – jó hír, hogy a fiatal társadalom nyitott ezeknek a csatornáknak a használatára. Olyannyira, hogy pénzküldésre és kisebb összegű hitelek felvételére most is az ország fele használ fintech alkalmazásokat, vagyis nem a semmiből kell építkezni, inkább a munkáltatókat kell aktivizálni, hogy az ügyfelek fizetésüket is egy bankszámlára kapják. Az így kiadott bankkártyákkal önmagában erősíteni lehet az ügyfélbázist – igen, Magyarországon is épp így történt a kilencvenes években.
Az igazi lehetőséget azonban a jelzálog-hitelezésben látják, nem véletlenül. Az ország ötödik legnagyobb bankjaként számontartott Ipoteka jelenleg is piacvezető ezen a téren, 24 százalékos piaci részesedéssel. Ráadásul gyorsan növekvő piacról van szó: a helyi jegybank adatai szerint tavaly 17 százalékkal bővült a hitelállomány, a bankok által kihelyezett hitelek összege pedig a másfélszeresére nőtt egy év alatt. A hitelezést állami program is segíti, ami új lakások esetében 17-19 százalékos fix kamatot jelent – nem nehéz belátni, hogy mind a kamat, mind az ennek későbbi csökkentésétől remélhető növekvő érdeklődés csábító perspektíva lehet egy bank számára. És még egy szám, ami meggyőző lehet: a hivatalos statisztika szerint tavaly 24,5 százalékkal nőtt Üzbegisztánban az építőipar.
Pedig most már nem egy pusztító földrengés után kell egy szocialista nagyvárost felépíteni – legfeljebb dubajosítani picit –, inkább az évente születő milliónyi fiatal lakhatását biztosítani. Ami még akkor is nagy piac, ha egy részük végül az OTP-vel ellentétben nem Taskent felé veszi az irányt, hanem onnan nyugatabbra.
Pedig ilyesmiről szó sincs: az együttműködés keretében Magyarország látja el burgonyatermesztési tanácsokkal az üzbégeket, így hazánkba legfeljebb agrárszakemberek érkeznek, gumók annál kevésbé. Ennek azonban van egy másik oka is: Üzbegisztán épphogy szűkölködik a burgonyában, amelynek lakossági (közvetlen) fogyasztása 2000 óta több mint megháromszorozódott az országban, a terméshozamtól függően pedig igen nagy kilengéseket tud mutatni az ár is. A növekedésre természetesen magyarázat a magasabb lélekszám – de csak részben, különösen, hogy ezt még le is követte volna a termelés.
Az egy főre jutó fogyasztást 2020-ban 100 kilóra tették, amivel csak pár volt szovjet tagköztársaság vetekszik – a krumplifogyasztást Üzbegisztánban a szovjet időkben betelepülő oroszok honosították meg –, Magyarországon pedig 28,3 kiló. Pedig magyar étkezés nem nagyon van burgonya nélkül, miközben az üzbégek fő (olcsó) alapanyaga a kenyér (non) mellett a rizs, a rizsfogyasztás pedig távolról sem mutatott hasonló mozgást az elmúlt évtizedekben, sőt.
Ha az üzbég konyháról esik szó, az első fogás is egy rizsétel lesz, a plov, amelynek különlegessége, hogy összetevőit (rizs, várostól függően különböző zöldségek, szárított gyümölcsök és magok, tojás, illetve birka- vagy marhahús) külön készítik el, és összeborítva tálalják. Bár létezik ennek burgonyás változata is (dimlama), a plov után a listán előbb következnek a sült húsok (saslik), a szamsza nevű töltött tésztakosár és a saláták, ha nagyon keressük a krumplit, leginkább a surpa nevű húslevesben fogjuk megtalálni.
Nyitóképünkön: Taskenti fiatalok a Hotel Uzbekistan épülete előtt. Fotó: AFP / Vyacheslav Oseledko
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
